Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aba-Novák Vilmos: Kosztolányi Dezsőné fiával, Ádámmal 1923

2009.12.21

Aba-Novák Vilmos: Kosztolányi Dezsőné fiával, Ádámmal 1923

olaj, vászon, 142 x 148 cm,

Jelezve és datálva lent balra: Aba-Novák 23

 

1923-ban, a festmény születésének évében Aba-Novák Vilmos még kevéssé ismert alkotó. A húszas évek elején, bepótlandó a besorozás miatt felfüggesztett főiskolai tanulmányait, a rendszeres képzés hiányát, Olgyai Viktor tanítványaként újra beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára. Nagyobb kollekcióval első ízben 1922 őszén az Ernst Múzeum grafikai tárlatán lép közönség elé, festőként pedig ugyanitt két év múlva mutatkozik be. 1923-ban Kosztolányiék őt kéri fel a kettős családi arckép megfestésére. Ismeretségük meglehet, hogy évekkel korábbra nyúlik vissza, hiszen a festő gyermekéveit a várhegy lábánál fekvő Logodi utcában tölti, ugyanott, ahol a tízes évek végén a Kosztolányi-család is otthonra lel. De Kosztolányi Dezső egyébként is érdeklődött a képzőművészetek iránt. Felesége visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy külföldi utazásaik során nagy figyelemmel járta be a nevezetes képtárakat, rajongott Greco, Goya, Botticelli festészetéért, a hazai művészek közül pedig Gulácsy Lajos művészetének különös hangulata ragadta meg leginkább, “könyvtárába megszerezte a japán és kínai festők, a legújabb és a régi nagy mesterek reprodukcióit, és szobrokból, épületekből is gyakran mentett át verseibe formát, hangulatot.” A Szegény kisgyermek panaszai ünnepelt költőjének portréját 1914-ben Tihanyi Lajos, az avantgarde Nyolcak festőcsoport tagja készíti el. (A mű csak reprodukcióból ismert.) Aba-Novák művészete Kosztolányi számára sem lehetett ismeretlen, hiszen első tárlatáról a Nyugatban Bálint Aladár is beszámol. Itt kiállított irodalmi ihletettségű, biblikus témájú rézkarcai (Pieta, Sírbatétel, Golgotha), markáns klasszicizáló formavilágukkal a kiüresedett avantgarde agóniájából valóban egyfajta művészeti újjászületés, megújulás ígéretét hordozták. Kettejük hosszú életű személyes kapcsolatának bizonyítékaként fellelhető Kosztolányi Dezső hagyatékában Aba-Novák Vilmosnak egy női aktot ábrázoló tollrajza is, valamint a festő, Kosztolányi halálakor küldött részvéttávirata. (MTA Ms. 4628/181)

A kettős portré modelljei a költő felesége és a festmény elkészülésének idején nyolc esztendős kisfia, Ádám. Schlesinger Ilona (1885-1967), akivel 1913 májusában kötött házasságot Kosztolányi, gyermeke megszületéséig Harmos Ilona és Görög Ilona néven több fővárosi színházban (Magyar Színház, Belvárosi Színház, Vígszínház) lépett fel, később a húszas évektől számos folyóiratban jelentek meg elbeszélései, írásai. “Nekem a jóság, a jó szerelem vagy,/ az életemmel járkálsz, ha velem vagy” – írja élete hűséges társáról 1924-ben a Bús férfi panaszainak költője. Ilona valóban Kosztolányi legfőbb múzsája, támasza, segítője, társa. “Valósággal megesz, bekebelez, mint a vad népek a totemüket, s most én is beléköltöztem, az ő lényének megnövekedett részévé váltam… Olyan nélkülözhetetlenné és magától érthetődővé válik számomra, mint a levegő, amely körülvesz, vagy mint valami bódítószer, amelyet megszokik az ember… Már valósággal az ő szemével látok, az ő fülével hallok. Amit látok és hallok, elmondom neki, s ő megírja” – idézi fel két évtizedes kapcsolatukat Kosztolányiné két évvel a költő halála után kiadott életrajzában. 1915-ben született kisfiát, Ádámot, Kosztolányi valósággal bálványozza, nagy gonddal és figyelemmel neveli, figyeli, dédelgeti, legkedvesebb játszópajtását, legfőbb örömforrását, nagyreményű utódját számos versében megszólítja: “Új másikom, ki régit visszabűvölsz,/ kis reggelem./ Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még/ az élet,/ mert folytatódik és minden megújul/ tevéled” – írja említett 1924-es versciklusában, melynek egyik legfőbb ihletője a boldog családi nyugalom.

Kosztolányi legkedvesebb múzsáinak, a hitvesnek és a gyermeknek állít emléket Aba-Novák Vilmos festménye is. Ilona kettős szerepben jelenik meg a képen: gyermekével az oldalán mint anya, valamint jobbjában nyitott könyvvel mint írónő. Vörös fotelba süppedt nyugalmas testtartásának, érett asszonyi szépségének dinamikus ellenpontját a kisfiú eleven mozdulata, elfordított tekintete teremti meg. Elhelyezésük fesztelen, de bensőséges kapcsolatot sugároz, amelyet Aba-Novák a két eltérő arányú alak mesteri összehangolásával ér el. A kettős arcképet Aba-Novák 1925 előtti műveinek választékos színvalőrökkel plasztikussá tett monumentális formanyelve jellemzi. Ezekben az években festészetének legjellemzőbb műfaja az aktábrázolás mellett a portré. Korai, festőművész barátait ábrázoló képmásai (Gosztonyi Gyula, 1914 k.;  Idrányi Tibor, 1919; Hanák József, 1922;) és önarcképei alkalmat adnak az új klasszikusan tömör festői látásmód és az elmélyült lélekrajz ötvözésére. Hasonló erényekkel bírnak az 1923-ban készült Kosztolányi-portré legközelebbi párhuzamai is, Dr. Kovács János 1921-ben született portréja és az Aba-Novákot feleségével megörökítő, 1925-ben született Kettős arckép.

Mivel Kosztolányi Dezsőné és fia arcképe a család megrendelésére készült, a mű hosszú ideig nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Első alkalommal 1962-ben, a Magyar Nemzeti Galéria által rendezett Aba-Novák Vilmos életmű-kiállításán kerül bemutatásra. A kettős portrét ezt követően B. Supka Magdolna a festőről szóló monográfiájában is szerepelteti.

 

 

Kiállítva:

Aba-Novák emlékkiállítás. MNG 1962. Kat. sz.: 28. (Repr.)

Aba-Novák Vilmos (1894-1941). Móra Ferenc Múzeum, 1986. május – június, kat. 2.

 

irodalom:

B. Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, 1966. 36., 7. kép

Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Budapest, 1990. (2. kiadás)