Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ámos Imre: Önarckép angyallal és gyertyával, 1939

2009.12.21

Ámos Imre: Önarckép angyallal és gyertyával, 1939

Vászon, olaj, 65 x 52 cm

Jelezve és datálva lent jobbra: Ámos 1939

 

„...magamban élem át már mindazt, mi hátravan, / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; / ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. / Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - / talán most senki sincs.” (Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, 1944, részlet)

 

Az 1938. év Ámos Imre és felesége Anna Margit számára még viszonylagos nyugalomban telt. A fasizmus európai térhódítása – melynek egyik legnyilvánvalóbb jele volt Ausztria lerohanása – és az első hazai zsidótörvény megszavazása azonban már előrevetítették egy minden addiginál rettenetesebb világégés rémképét. Ámos az egyre fenyegetőbb jövő árnyékában mind nyugtalanabb idegállapotban festette remekműveinek sorát.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1939 tavaszán rendezte meg „Derű a művészetben” című kiállítását, melynek katalógus-előszava a következőkkel zárul: „Azt hisszük, hogy a magyar közönség szívesen fogadja ezt a mai időkben szinte küldetést teljesítő kiállítást és példát vesz művészeinktől, akiknek ma köztudomás szerint nem a legrózsásabb sors jut osztályrészül és akik íme, mégis tudnak hinni, bízni a jobb időkben és – mosolyogni.”

A viccnek is rossz ötlet szülte kiállításon Ámos természetesen nem vett részt, mivel az ugyanekkor megszületett második zsidótörvény által egyre szűkebb élettérbe szorított művész alkotásainak „vidámsági együtthatója” már mindinkább a nullához közelítő értéket mutatott ebben az időben. 1939 szeptemberében Németország megszállta Lengyelországot, s ezzel szinte bizonyossá vált a háború egész Európára kiterjedő eszkalálódása. A Szentendrén töltött nyár után Budapestre visszatérő Ámosékat kilakoltatták a munkavégzéshez szükséges feltételeket viszonylagosan biztosító lakásukból és egy fűtetlen, sötét, műteremnek teljesen alkalmatlan albérletben vészelték át 1939-40 telét. Ámos a következőket jegyezte fel naplójába 1939 október 7-én: „Hideg szobában didergek náthásan, már elszoktam (négy évi meleg lakás után) a fázástól. Most újra megtanulom majd, mert a külső hideg ellen beburkolózhat az ember melegebb rongyaiba, de nem bírja kizárni a dermesztő hideget, amellyel a tespedés, a közhangulat, kultúrálatlanság és üldözés emészti a lelkeket.”

Az elviselhetetlenül embertelen élethelyzetbe kényszerített Ámos ekkor, 1939 végén alkotta meg itt bemutatott Önarckép angyallal és gyertyával című, a kutatás számára eleddig ismeretlen, több mint hatvan éve lappangó festményét.

„Miért ragaszkodjam én a látható szigorú lerögzítéséhez, [...] mikor a valóság elemeivel asszociált, irreális képzetek kivetítése engem sokkal jobban, őszintébben érdekel és kielégít.”  – jegyezte fel naplójába 1939. március 29-én.

A szürrealizmus szabad képzettársításon alapuló módszerét és montázstechnikáját Ámos morális-etikai tartalommal gazdagító, minden elemében összefüggő jelképrendszer kidolgozásával fejlesztette tovább. A formák és a hozzájuk rendelt jelentések bonyolult, elválaszthatatlan egysége jellemző művészetére az 1930-as évek közepétől. Az egymással logikai-értelmi és intuitív-érzelmi kapcsolatban álló motívumok együttes megjelenítése és egyéni jelképrendszerbe foglalása Ámos festészetének egyik legnagyobb értéke. Művészetének legközelebbi európai párhuzamát Marc Chagall művészetében találjuk meg.

Itt bemutatott önarcképének vörös okker alapozása szinte mindenhol átdereng a különböző színű festékrétegek alól. A mű alaphangulatát meghatározó vérvörös szín az élet, az életerő és a lélek alapvető szimbólumaként jelenik meg itt és Ámos más festményein is. Az angyal mint a titkok ismerője, védelmező lélekvezető szintén művészetének egyik leggyakrabban visszatérő motívuma itt kobaltkék színben, a háttérben felkelő hold által megvilágítva szerepel. A legkisebb fuvallat által is kialvó gyertya szintén összetett és az eddigiekkel szoros összefüggést mutató jelkép, mely egyrészt az emberi élet mulandó voltára utal, másrészt a gonoszt elűzni képes és a homályban lévő titkokat megvilágosító fény forrása. Ősi hagyomány a téli napforduló idején gyertya gyújtásával támogatni a fény harcát a sötétség ellen. Az angyal mögötti háztetőn a hajnal hírnökeként feltűnő vörös kakas pedig bátortalanul kis mérete ellenére is Ámos jobb jövőbe vetett, de gyengülő hitének szimbólumaként jelenik meg.

 

Rum Attila

 

Irodalom:

* Haulisch Lenke, Ámos (1907–1944), (A Művészet Kiskönyvtára, 73), Budapest, Corvina, 1966.

* Egri Mária, Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, Budapest, Corvina, 1973.

* Egri Mária, Ámos Imre, (Szemtől Szemben), Budapest, Gondolat, 1980.

* Petényi Katalin, Ámos Imre, Budapest, Corvina, 1982.

* Kőbányai János, Az Apokalipszis Aggadája. Ámos Imre és kora; Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, reprint, Budapest, Múlt és Jövő, 1999.

* Ámos Imre és Pap Károly, Múlt és Jövő, 1999/3.