Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Andaházy (Andaházi) Kasnya Béla (Budapest, 1888 – Argentína 1960 körül)

2009.12.21

Andaházy (Andaházi) Kasnya Béla (Budapest, 1888 – Argentína 1960 körül)

 

Pályakezdés – A monumentális festészet útján

Kasnya Béla Budapesten született, 1888. november 16-án. református középiskolai tanulmányait követően 1896-tól az Iparművészeti Főiskola hallgatója, ahol festészet és díszítőfestészet szakon Gróh István, Papp Henrik és Czakó Elemér tanítványa. 1905-ben a főiskola szünidei pályázatán díjat nyer, ugyanebben az évben egy hímzéstervét a Magyar Iparművészet című folyóirat is reprodukálja (MI, 1905, 217.) Épületdíszítői tanultságát rövidesen monumentális feladaton gyakorolhatja: még főiskolás, amikor az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjába két nagy méretű falképet készít. Kasnya egyetlen kivitelezett épületdíszítői munkája ma már nem ismert, mivel a falképek – számos más műalkotással együtt – elpusztultak a magyar szekciót sújtó tűzvészben. Ehhez az eseményhez kötődik a pályakezdő művész kettős névhasználata is: elmondása szerint a világkiállítás magyar kormánybiztosa javasolta a fiatal alkotóknak a külföldi szereplés előtt a névmagyarosítást, ekkor vette fel Mannheimer Gusztáv a Magyar, Grünwald Béla az Iványi, Katz Endre a Komáromi és Kasnya Béla – édesanyja után – az Andaházi előnevet.

 

Olaszországi utazások

Az Iparművészeti Főiskola után Andaházi tanulmányait hosszabb-rövidebb időre szóló ösztöndíjakkal Itáliában folytatja. Az 1932-ben megjelent Magyar Legújabb Kor Lexikona szerint ezekben az években a velencei és római Scuola Libera és a firenzei Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Pontosabb adatok híján olaszországi tartózkodására csupán az ekkoriban reprodukált itáliai tárgyú városképei nyújtanak némi támpontot: 1909-ben az Ország-Világ közli Róma külvárosa című olajképét, ugyanebben az évben az Élet reprodukálja velencei utiképeit. Feltűnő azonban, hogy a Műcsarnok tárlatain sűrűn szereplő művész csak egyetlen alkalommal jelentkezik olasz tárgyú tájképpel, Padovai részlet című festményét az 1913-1914. évi téli tárlaton mutatja be a budapesti Műcsarnokban.

 

Hazai tájakon 1906-1914

Bár pályája kezdetén Andaházi a reprezentatív épületdíszítés ígéretes tehetségeként indul, már a Műcsarnok 1906 tavaszán megrendezett kiállításán bemutatott első műve, az Őszi hangulat is jelzi, hogy a fiatal művész a monumentális díszítmények mellett a bensőséges tájábrázolásban is otthonosan mozog. 1906-os bemutatkozó tárlata után 1920-ig Andaházi Kasnya Béla festményei rendszeresen szerepelnek a Nemzeti Szalon és az Országos Képzőművészeti Társulat Műcsarnoki  kiállításain. 1912-ben a Nemzeti Szalon Almanachja reprodukálja Fahíd című festményét. A kevés számú fennmaradt vagy reprodukcióból ismert mű alapján úgy tűnik, stílusa a barbizoni alapú hangulati tájfestészetből mindinkább egy összefogottabb, színezésében is határozottabb dekoratív posztimpresszionizmus felé alakul. Ábrázolásainak motívumválasztásakor törekszik az egyszerűségre, a látvány fény-árnyékok által meghatározott konstruktív szerkezetének feltárására. Zárt, ökonomikusan szerkesztett korai képei ritkán nyitnak nagy távlatot, fás erdőszélek, falusi parasztudvarok, kanyargós kisvárosi utcák intim világa jellemzi képeit, amelyeken az emberi alak csak ritkán válik főszereplővé. Mikor szülővárosában, Budapesten dolgozik akkor sem a nagyváros neonfényes forgata érdekli, hanem a Tabán és a városszéli települések kanyargó utcái, düledező házai. (A Vasárnapi Ujság 1908-ban három, a Hadnagy utcában készült rajzát reprodukálja – VU, 1908, 929.) Kiállított műveinek címe nyomán jól követhetőek festői kalandozásai: a fővároson kívül, annak környékén Nagymaroson, Kerepesen, és Cinkotán is dolgozik.

 

 

Háborús évek 1914-1919

Andaházi a háború kitörésétől 1918-ig főhadnagyként szolgál a hadseregben. 1914-ben a szerb frontra kerül – innen küldi a Vasárnapi Ujság számára két szerbiai szénrajzát (VU, 1914, 731.) Később az olasz, majd az orosz frontra kerül. 1919-ben hat művével szerepel a Hadviselt Művészek Műcsarnokban megrendezett tárlatán.

A Tanácsköztársaság alatti szereplése nem egyértelmű. Egyes források szerint tagja volt a Pór Bertalan által vezetett köztulajdonba vett műkincseket begyűjtő brigádnak, 1933-ben sajtópere folyamán Andaházi azonban tagadott minden közreműködést a forradalmárokkal, sőt állítása szerint maga is szenvedője volt a forradalmi terrornak.

 

1925-1930 Párizsi évek

Andaházi festői pályájának első kitérője az 1920-tól 1924-ig tartó időszak, amikor a Nemzeti Földmunkáspárt színeiben a mindszenti választókerület nemzetgyűlési képviselőjeként tevékenykedik. Ezekben az években nem vesz részt hazai nyilvános tárlatokon.

Visszatérését jelzi, hogy 1924 tavaszán kiállítja Virágzó almafa című képét a Műcsarnokban. Ezután azonban hosszú időre visszavonul a hazai művészeti életből. 1925-től – valószínüleg folyamatosan – körülbelül 1930-ig Franciaországban él.. Ebben az időszakban újra visszatér a festőművészethez, jelentős nemzetközi sikereket ér el, a párizsi művészélet ismert és elismert alakjává válik, aktívan részt vesz a francia művészeti életben, állandó kiállítója a Salon de la Société National des Beaux-Arts-nak. 1925 tavaszán a párizsi Durand Ruel Galéria önálló kiállítást rendez műveiből. 1927-ben, újabb önálló kiállításán már több mint száz művel lép a közönség elé, párizsi, bretagne-i és normandiai tájképekkel. A bemutatott anyagból a Musée Carnavalet 23 művet vásárol meg. A szintén 1927-ben Bordeaux-ban megrendezett nemzetközi művészeti seregszemlén Andaházi párizsi képeit különdíjjal jutalmazta a zsüri. Sikeréről a hazai sajtó is hírt adott. A Magyarság című lapnak nyilatkozva ekkor így foglalta össze művészetét Andaházi Kasnya Béla: “Sohasem látom előre a képet amihez hozzáfogok. Egy véletlenül elhaladó felhőcske levetődő árnyéka egészen új impressziókat jelenthet. Szeretem Páris érintetlenül maradt részeit. Ezeket a diszletszerűen ható öreg utcákat előszeretettel rajzolom.”