Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anna Margit (Borota, 1913–Szentendre, 1991): „Fényhozó” 1937

2009.12.21

Anna Margit (Borota, 1913–Szentendre, 1991): „Fényhozó” 1937 körül

papír, tempera, 100x70 cm, Jelzés nélkül

 

Irodalom:

S. Nagy Katalin: Anna Margit. Mai Magyar Művészet sorozat, Bp.1971.

Dávid Katalin: Anna Margit. Corvina, 1980.

György Péter–Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja.

   Corvina, 1990.

Magyar Mesterek Magángyűjteményekben. CD lemez, edition Dutka, Technoart, 1997.

 

Kiállítva:

Műgyűjtők Galériája Aukciósház 23. Festményárverése. 1997.ápr.18. 106.tétel.

 

 

   Anna Margit az 1930-as évek közepén Rázsó Klára magániskolájában Vaszary János tanítványa. 1936-ban házasodnak össze Ámos Imrével. „Anna Margit, mintha a ’boldogok szigetén’ élne társával, Ámos Imrével együtt. Munkájukban is összefonódnak; igazi mestere férje, aki bár nem avatkozott festészetébe, mégis lényeges hatóerő, lényével, szellemiségével, asszociatív és lírai hangvételű képeivel. Együtt ámulnak a világra, s a bekövetkező események megérzésének fájdalmával kapaszkodnak egymásba.” – írja emberi és művészi kapcsolatukról S.Nagy Katalin.

   Az Ernst-Múzeum 1936 szeptemberi csoportos kiállításán együtt szerepelnek. Anna Margit ekkori festményeit és rajzait az elegáns színharmóniák, artisztikus érzékenységű szimbolikus témák jellemzik. 1937-ben három hónapot Párizsban töltenek, végre eredetiben láthatják az addig csak reprodukciókról ismert franciák, köztük Marc Chagall és Pablo Picasso műveit. Mindkettő alakító hatással bír későbbi munkásságukra. Chagallal személyesen is találkoztak ekkor. Anna Margit művészetében megjelenik a szürreális-expresszív előadásmód, amely változásokkal és fejlődéssel, de élete végéig jellemzője marad festői látásmódjának. A szubjektív emlékképekből táplálkozó víziós látomások nőalakjaiban szinte kivétel nélkül önmagát mintázta meg Anna Margit. A megfestendő látvány minden esetben csak kiindulópontul szolgál, hozzá asszociálódva jelenik meg a szimbolikus tartalmakkal gazdag víziószerű látomás.

   Fényhozó című festményén egy szürrealisztikus jelenés bontakozik ki a szemlélő előtt. Piros ruhába öltözött nőalak az ablakon túli sötét és teliholddal vészterhes külvilágból a biztonságot nyújtó szoba belsejéig feszülő kötélen át táncol, igyekszik befelé. Egyik kezében a sugárzó emberi értelmet szimbolizáló mécsessel, másikban pedig az annak fényében átizzott tisztaságot és természetességet jelképező friss hajtással. Világosan érthető szimbolikája egyértelműen jelzi Anna Margit emberi és művészi törekvéseit. Nem egyszerű önportré ez a kép, mivel a festő saját fantáziavilágában teremt önmaga számára menekülésre, elrejtőzésre alkalmas belső teret. 1936-37-ben bukkan fel művészetében a madár, a zenélő figura, a kötéltáncos motívum és a maszk mint a rejtőzködés szimbóluma pl. Artistanő, Kötéltánc, Hárfázó, Lebegő és Cirkuszban című alkotásain. E művek sorába tartozik a Fényhozó is.