Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Basilides Barna (Tornaalja, 1903 – Budapest, 1967): Ádám és Éva, 1931

2009.12.21

Basilides Barna (Tornaalja, 1903 – Budapest, 1967): Ádám és Éva, 1931

olaj, vászon, 175 x 140

 

Kiállítva

Venezia Biennale, 1932.

A Magy. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter által rendezett Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás képes tárgymutatója. Műcsarnok, Budapest, 1933. április 19. – május 25. – Kat. sz.: 37.

A Magyar Képzőművészek Egyesülete 40 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi kiállítás tárgymutatója. Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Műcsarnok, Budapest, 1934. december 1935. január – X. terem, Kat. sz.: 20.

8 festő és 8 szobrász kiállításának katalógusa. Budapest, Nemzeti Szalon, 1935. április 20 – május 5. – Kat. sz.: 8.

A Benczúr Társaság reprezentatív kiállításának katalógusa. Budapest, Nemzeti Szalon, 1936. október 17 – november 2. – Kat. 75.

Az 1939. évi őszi tárlat tárgymutatója. Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Budapest, 1939. október 8 – november 19. – XVI. terem. Basilides Barna, Kat. sz.: 18.

Basilides Barna festőművész retrospektív kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1966. február 4-20. – Kat. 1.

 

Reprodukálva

Hongrie – Magyarország – Hungary. Francia, magyar, angol nyelvű szemle. é. n. [1933], N° II-III. sz. 15. (Balló-díj nyertese)

Magyarság, 1934. május 13., 2. oldal

Magyar Ünnep, 1944. I. 3. szám, 2. oldal

 

Irodalom

Zolnay László: Basilides Barna művészete. Művészet, 1964/5, 34-35. (Említve)

Lengyel Géza: Basilides Barna gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban. Művészet, 1966/5, 42-43.

S. I.: In memoriam Basilides Barna. Művészet, 1967/3, 28.

Fábián Dániel – Erdős Jenő: Kortársi emlékezés Basilides Barnáról. Művészet, 1971/12, 22-26.

P. Szűcs Julianna: Basilides Barna képei között. Műgyűjtő, 1972/4, 36-39. (Ekkor Basilides Barnáné gyűjteményében)

Havas Lujza: Basilides Barna. In.: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, Budapest, 1999. 191-192. (Főművek között említve)

 

 

Basilides Barna a hadapródiskola után fordult a művészeti pálya felé. Mielőtt felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, 1920-ban egy évig az Iparművészeti Főiskola grafikai osztályának volt hallgatója. A Képzőművészeti Főiskolát 1926-ban Bosznay István és Rudnay Gyula tanítványaként végezte el. Rudnay hatása – akinek Basilides egy ideig tanársegédje is volt – festészetének tematikáját később is meghatározta. Kifinomult vonalkultúrájára, elegánsan stilizáló formaképzésére már 1928-as, az Ernst Múzeumban megrendezett első önálló bemutatkozásán felfigyelt a kritika. Az 1930 körüli években már kiérlelt módon jelentkezik festészetében az a szecessziós dekorativitást a novecento hűvös tárgyiasságával párosító látásmód, ami művészetének további irányát meghatározza. Bár tematikáját a harmincas években  idilli népi életképek (Lovasok a falu szélén, Hazafelé, Pihenő gulyás, Mulatozók, Szüret) jellemzik, ezek – Rudnay életképeihez hasonlóan - többé kevésbé nyilvánvaló jelképes tartalommal telítettek. A kortársak letisztult formavilága mellett éppen elegáns szimbolizmusát értékelték nagyra Basilides festészetében.

            Az Ádám és Éva Basilides pályafutásának – a második világháború idején elpusztult Halász mellett – egyik főműve, amelyet a mű számtalan nyilvános szerepeltetése is bizonyít. Az 1932-es Velencei Biennálén az Ádám és Éva című képpel együtt kiállított Halász a zsüri nagydíját nyeri el. A következő évben a Műcsarnok Nemzeti Képzőművészeti kiállításán is bemutatott Ádám és Éva elnyeri az egy éves megélhetést biztosító Balló Ede által alapított ösztöndíjat. Basilides a festményt ezt követően 1934 telén a Magyar Képzőművészek egyesületének jubileumi, reprezentatív kiállításán, majd 1935 tavaszán a Nemzeti Szalon “8 festő, 8 szobrász” című csoportkiállításán és 1936 őszén a Benczúr Társaság tárlatán is bemutatta. Az Ádám és Éva szerepelt a festő több életműtárlatán, így 1939-ben a Műcsarnokban és 1966-ban az Ernst Múzeumban.

A korabeli kritikák Basilides Barna képei kapcsán egyöntetűen kiemelik japánosan raffinált vonalkultúráját, a korareneszánsz és későgótikus táblaképeket idéző zárt kompozícióit, áttetsző színharmóniáit. Bár Basilides csak 1939-1940-ben kap a magyar államtól római ösztöndíjat a novecento új törekvéseivel már 1925-ös itáliai tanulmányútja során is megismerkedhetett. Az Ádám és Éva hangsúlyozottan síkszerű, dekoratív képépítése közvetlen kapcsolatban áll a 15. századi – a korszak szóhasználatában – “primitív” flamand festészet bűnbeesés ábrázolásaival, ami Basilides művét a két háború között meghatározó müncheni új nazarénusok, köztük Georg Schrimpf, Alexander Kanoldt vagy Carl Mense festészetével is rokonítja. Az 1930 körül évek egyébként a hazai vallásos-egyházi művészet megújításának időszaka is, Basilides biblikus források felé fordulása párhuzamos Kontuly Béla, Kákay-Szabó György, Domanovszky Endre vagy – az 1932-es Velencei Biennálén szintén szereplő – Molnár C. Pál vallásos tárgyú műveivel.

1972-ben, a Fáklya Klubban megrendezett Basilides emlékkiállítás évében P. Szűcs Julianna hosszabb ismertetést közöl a festő özvegyének gyűjteményéről, amelyben a következő szavakkal írja le a kollekció egyik legreprezentatívabb darabját, az Ádám és Évát: “melankolikus is, titokzatos is, de főként szép, mert a körvonalak olyan gráciával hullámzanak, a sötét és világos foltok olyan rafináltan segítenek a végletekig egyensúlyozott rajznak, hogy a vászon szinte iparművészeti remeket asszociál…” (P. Szűcs 1972, 38.)  Technikai perfekcionizmusa azonban csak váza és kerete a tartalmi letisztultságnak, eszköze egy áttetsző szimbolizmusnak. A kompozíció négy főmotívumát Basilides szimmetrikusan a képsík négy sarkába helyezi el. A paradicsomi folyó fölé hajló Éva alakja antik-reneszánsz alvó Vénuszok közvetlen leszármazottja. Önmaga szépségét még ártatlanul feltáró aktja mögött a sötétebb bőrű, térdelő Ádám zebrabőrbe öltözött figurája már a bűnbeesés utáni állapotot tükrözi. A Tudás fájára tekeredő kígyó – a felöltözött Ádám előtt heverő ruhátlan Évához hasonlóan – a Sátán érzéki kísértésének szimbóluma, éppúgy mint az Éva lábaihoz osonó ördögi kísértő nőstény oroszlán. Az első emberpár kísértőkkel fenyegetett kettőse végsősoron az öntudatlan passzivitás és a nyugtalanító tudás alternatíváját, gondtalan ártatlanság és gondterhes bizonyosság két egymásra következő stádiumát jelképezi.