Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bene Géza (1900–1960): Csendélet gyümölcsökkel, 1943

2009.12.21

Bene Géza (1900–1960): Csendélet gyümölcsökkel, 1943

Papír, akvarell, 53 x 64 cm

Jelzés és datálás fent jobbra: Bene Géza 943

Proveniencia: özv. Bene Gézáné tulajdonából

 

Kiállítás:

* Bene Géza festőművész emlékkiállítása (Merítés a KUT-ból I.), Budapest, Haas Galéria, 1998. okt. 20 – nov. 14. Kat. sz.: 20.

 

Reprodukció:

* Bene Géza festőművész emlékkiállítása (Merítés a KUT-ból I.), Budapest, Haas Galéria, 1998. Kiáll. Kat. 11.

 

Irodalom:

* Kállai Ernő: A természet rejtett arca, Budapest, Misztótfalusi, é.n. [1947].

* Kállai Ernő: Őszinte beszámoló egy beszélgetésről, Magyar Csillag, 1942/1, 44-52.

* Szeifert Judit: Az örök kívülálló Bene Géza festőművész 1900–1960, Budapest, Új Művészet Kiadó, 2001, 92, Kat. sz.: I/25.

 

„– Kikben látja jelentkezni a fiatalok közül azokat a fokozott érzelmi kifejezésre, merészebb érzékfölöttiségre vagy határozott formai ütemezésre és plaszticitásra törő erőket, amelyek, ön szerint, korunk vívódó és teremtő mélysodrásából fakadnak?” – tette fel a kérdést Szalay Lajos az ifjú grafikus, Kállai Ernő műkritikusnak 1941 decemberében. Kállai válasza: „–Főként festőkben. A pécsi származású Martyn Ferencre gondolok például […] Azután itt volnának Gadányi Jenő, Paizs Goebel, Barcsay, Hincz, Bene, Domanovszky, Dési Huber, Pap, Sugár, Ámos, Anna Margit, Bán Béla, Lossonczy Tamás és Vajda Lajos, aki nemrégiben halt meg…” A festőkön túl ekkor Kállai a szobrászok közül Vilt Tibort és Borsos Miklóst sorolta még ide. Tekintélyes névsor, melynek java 1945-ben Európai Iskola néven csoportosulva vált ismertté.

            Arra a kérdésre, hogy Bene Géza vajon miért nem csatlakozott 1945-ben az Európai Iskolához, önvallomás hiányában, csupán találgatásokra vagyunk utalva. Művészete az 1940-es években minden szálával ahhoz a vonalhoz kapcsolódott, melyet Barcsay vagy Gadányi képviselt. Bár művészi alapállása, világképe és nem utolsósorban stílusa ezt maradéktalanul indokolta volna, Bene feltehetően személyes okokra visszavezethetően szorult az Európai Iskola körén kívül. Rendkívüli szerénysége, visszahúzódó természete és túlérzékeny lelki alkata nem tette alkalmassá a vélt vagy valós sérelmek fájdalommentes kezelésre. Mindennek dacára is szorosan kötődött festészetével a Kállai által bioromantikus művészetként meghatározott irányzathoz. E művészetelméleti fogalmat Kállai már az 1930-as évek elejétől alkalmazta azokra a festőkre és szobrászokra, „…akik miközben arra törekszenek, hogy minden tárgyi elemet teljesen egybeolvasszanak, az elementáris formák fantáziaszövevényébe hatolnak.” Kállai 1947-ben megjelent A természet rejtett arca című brosúrájában fejtette ki részletesen a bioromantika fogalmát.

            Bene az itt bemutatott Csendélet gyümölcsökkel című képét 1943-ban, azaz a háború kellős közepén alkotta. A művésznek három évvel korábban szép erkölcsi sikerrel járó önálló kiállítása volt a budapesti Tamás Galériában. Kritikusai már ekkor felhívták a figyelmet a szokásosnál nagyobb méretű akvarelleken feltűnő tüzes, lángoló színragyogás és a nagyvonalúan leegyszerűsített formaképzés dinamikus egységére. Az 1943-as csendéleten mindezt hamvas és bársonyos színekkel való ritmusjáték váltja fel. A kép tárgyainak jelzésértékű, szinte álomszerűen hullámzó megjelenése rezignált, kissé melankolikus hangulatot közvetít, mely az ábrázolható valóságon túlnyújtózó, szürreális és absztrakt képteremtés felé mutat. A csendéleten megjelenő asztal és terítő, fonott kosár és gyümölcsök határozott kontúrok nélkül, finoman összeolvadó színekkel kapcsolódnak egymáshoz. A már említetteken túl, Benének konkrétan ez a csendélete Márffy egykorú, legremekebb műveivel állítható szoros párhuzamba. Egyrészt a valóság felett lebegő, ám a reális és absztrakt határvonalát feltétlen tiszteletben tartó, másrészt pedig a színek és formák egységét elsőrendű képteremtő szempontként kezelő művészi gondolkodásmód azonossága köti össze a két kiváló művész 1940-es évekbeli festészetét.