Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bernáth Aurél képelemzések

2009.12.20

 

Bernáth Aurél (1895–1982)

Dombos táj, 1915

vászon, olaj, 41,5 x 40,5 cm, jelzés nélkül

életműkatalógus szám: 1915/64.

proveniencia: Bernáth Aurél öccse Bernáth Cézár Miklós gyűjteményéből

 

irodalom:

* Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960.

 

Bernáth Aurél 1915 májusában hatalmas művészi elszántsággal érkezett Nagybányára. Pár hónapra elegendő pénzzel rendelkezett csupán, így oly sok kor- és sorstársához hasonlóan, ő is a veresvizi bányászházak egyikében szállt meg s innen járt dolgozni a festőiskolába. Az ekkor már két évtizedes múlttal rendelkező és nemzetközi hírnévnek örvendő művésztelep 1912-ben rendezte meg visszatekintő gyűjteményes kiállítását. Bernáth ekkor még Kaposváron élt édesanyjával és testvéreivel, egy helybéli ügyvédi iroda taposómalmában dolgozva. A szerény megélhetést és garantált hivatali előmenetelt biztosító ügyvédbojtárság mellett azonban, Bernáth ekkor már rendszeresen rajzolt és alkalomadtán festett is. Művészi indulását Rippl-Rónai Ödön, a híres festőművész öccse bátorította és támogatta. Kaposvári mentora ekkor már igen jelentős és javarészben ma is megcsodálható gyűjtemény ura volt, mely remek tanulmányi lehetőséget biztosított a fiatal Bernáthnak. A nagybányai utazásra is Ödön biztatására szánta el magát, belátva, hogy Kaposváron a további művészi fejlődésére nem nyílik lehetőség. Nagybányán a művésztelep alapítói közül Réti István és Thorma János voltak a mesterei, akik ekkoriban évente egymást váltva látták el a festőiskola vezetői teendőit. 1915-ben Thorma volt a „soros” s így egyben Bernáth első igazi mestere is ő lett.

            A közel egy évszázadnyi lappangás után felbukkant Dombos táj Bernáth legkorábbi olajfestményei közé tartozik. Feltehetően 1915 nyarán vagy őszén született, bizonyosan a fiatal művész nagybányai tartózkodásának idején. Bernáth 1915 májusa és 1916 augusztusa között volt a nagybányai szabadiskola növendéke. Ekkor készült tanulmányrajzait és a Dombos tájat hazatérte után öccse Bernáth Cézár Miklós őrizte meg. E művei csak a közelmúltban kerültek a hagyatékból napvilágra. A Dombos táj érdekes módon kevésbé Thorma, sokkal inkább Réti István festői stílusára emlékeztető tájtanulmány. A közel négyzetes formátumban megfestett tájrészlet, a fenyők közül előbukkanó domboldal és a domb tövében megbújó házacskák együttese tipikus nagybányai hangulatot árasztó, a helyi festői hagyományoknak is eleget tevő, de ifjonti hévvel a modern expresszionista festészet felé is kacsingató alkotás. A festmény egyrészt hű lenyomata Bernáth fiatalkori, alakulóban lévő stílusának, valamint ritka tanuja a nagybányai festőtelep első világháború alatti, művekkel kevéssé dokumentálható korszakának.

 

Bernáth Aurél (1895–1982)

Starnbergi tó I., 1924

Pasztell, szén, papír, 60 x 75 cm

Jelezve jobbra lent: BA

Oeuvre katalógus száma: 1924/23

 

Irodalom:

* Ernst Kállai: Aurel Bernáth, Cicerone, 17/23, 1925. december, 1126-1132.

* Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi, 1960, 371.

* Illés Endre: Rend és dráma. Vallomás Bernáth Aurélról, Művészet, 1985/7, 23-25.

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 102.

 

Reprodukálva:

* Bernáth Aurél emlékkiállítás katalógusa, Budapest, Ernst Múzeum, 1985, 1. kép.

* Illés Endre: Rend és dráma. Vallomás Bernáth Aurélról, Művészet, 1985/7, 1. kép.

* Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik, szerk. Hubertus Gassner, Marburg, Jonas, 1986, 93, 114. kép.

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 119.

 

Kiállítva:

* Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. március 21 – április 28. kat. sz. n.

* Bernáth Aurél centenáriumi emlékkiállítás, Szombathely, Művelődési és Sportház, 1995. március 18 – április 6. kat. sz.: 1.

 

 

Bernáth Aurél 1920 márciusában A képzőművészet legújabb irányai címmel, vetített képes előadást tartott Keszthelyen. Ennek keretében az impresszionizmus, futurizmus, expresszionizmus és kubizmus irányaival foglalkozott. Az 1915–16-ban Nagybányán tanult fiatal művész új kifejezési formákat és tapasztalatokat keresve indult útnak 1921 őszén. Előbb Bécsben töltött két évet, majd Berlinben kapcsolódott az avantgarde törekvésekhez. 1920 körül, a korábbi központ Párizs helyett Berlin vált a legmodernebb művészeti irányok olvasztótégelyévé. Bernáth itt ismerkedett meg a Herwarth Walden által vezetett Sturm folyóirat és galéria körével, többek között Moholy-Nagy Lászlóval és Péri Lászlóval. Három alkalommal is bemutatta műveit a Sturmban, utoljára 1924 júniusában. Bernáth visszaemlékezés ciklusának második kötetében így írt erről az időszakáról: „...az elismerő kritikák ellenére, egyre jobban tömörült bennem valami olyasféle érzés, hogy utat tévesztettem. És azonnyomban megszületett az az elhatározásom is, hogy az absztrakt művészettel tovább nem kísérletezem.” Az itt bemutatott Starnbergi tó című pasztellkép már az alkotói válság legintenzívebb szakaszát követően, 1924 őszén született. A szögletes, hullámos és lekerekített formák ritmusára épülő kompozíció még őrzi a korábbi művek expresszív és konstruktív formaképzésének egyik pillanatról a másikra levethetetlen hatását. Azonban itt jelenik meg először a kék színnek az az éteri tisztaságot sugárzó, hamvas és áttetsző változata, mely a továbbiakban Bernáth festészetének egyik legfontosabb jellemzőjévé vált.

 

Bernáth Aurél (1895–1982)

Pöstyéni híd, 1926

Olaj, vászon, 58 x 74 cm

Jelezve balra lent: Bernáth

Oeuvre-katalógus: 1926/7

Proveniencia: Dr. Fehér, Kaposvár, 1926

 

Irodalom:

* Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi, 1960, 426-427.

 

Bernáth huzamos berlini tartózkodás után, 1926 nyarán látogatott először a felvidéki Pöstyénbe. Frissen diplomázott menyasszonya Pártos Alice első munkahelyén, a gyógyhatású termálvízre települt Bad Piestany Spezial Sanatorium vendégeként, Bernáth a zavartalan alkotómunka ideális helyszínére lelt. Itt szerzett első benyomásaira Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében emlékezett vissza: „Mintha egy oázisra érkeztem volna, szaharai gyaloglás után. Kedves szoba várt rám, a szanatórium negyedik emeletén. Ablakom alatt a Vág folyó éppen akkor áradtan rohant. Tündéri kép. Nehéz szürke nyári felhők ülték meg az eget, a folyó túlsó partja mögött pedig erdő-borította domb és hegyvonulat a nedves nyár erős kék-zöldjébe áztatva, nagyvonalú panorámát adott. [...] Akkor még egy édes, öreg fahíd szelte át [... a folyót], szerves részeként a tájnak. Ezt a hidat vettem az első pöstyéni képeim tárgyául ...”

Az itt bemutatott olajfestmény, mely az oeuvre-katalógusban Pöstyéni híd címen 1926 augusztusánál szerepel, az új helyszínen született első művek közé tartozik. A fenti idézetben felbukkanó „tündéri”, „nedves kék-zöld”, „nagyvonalú” és „szerves” kulcsszavak bepillantást engednek Bernáth ekkor bontakozó új művészi szándékaiba. A „tündéri” az újdonság varázsával ható tájélmény hűséges közvetítője. A „nedves kék-zöld”, azaz az éteri tisztaságú kék szín és ennek türkizes árnyalatai, Bernáth filozófikus-meditatív festészetének egyik legfontosabb jellemzőjé vált a húszas évek közepétől. Ide kapcsolódik az emberi érzékekkel követhetetlen mélység és magasság végtelenségének szimbólumává is vált kék színnek, az európai kultúrkörben elterjedt transzcendens értelmezése. Bernáth a víztömeg mélyét és a levegőég magasát összekapcsoló eleven energiákat „nagyvonalú” látomásba rendező Pöstyéni hídon, az emberi figurákat a tájjal „szerves” egységbe forrva jeleníti meg. A horgászó alakok, a parton heverő sziklákkal színben és formában egyenértékű alakzatokként derengenek elő az alkonyati árnyékból. A festés aktusa, az olajfesték anyagával való érzéki bánásmód, mint a modern magyar festészet egyik fő jellemzője, a hazai avantgardban is egyfajta anyagtalanítási folyamaton esett át. Bernáth kivételesen fejlett művészi ösztönnel mentette át avantgarde periódusából a Pöstyéni hídon is érzékelhető transzcendens szemléletmódot.

 

Bernáth Aurél (1895–1982)

Starnbergi tó, 1926

Olaj, vászon, 81,5 x 100 cm

Jelezve jobbra lent: BA

Oeuvre katalógus száma: 1926/10

Proveniencia: Preisich Gusztáv (1929)

 

Irodalom:

* Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5, 241-252 [248].

* Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 8.

* Bernáth Aurél: A Múzsa udvarában, Budapest, Szépirodalmi, 1967, 7-8.

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 102-103.

 

Reprodukálva:

* Magyar Művészet, 1929/5, 249.

* Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 2. kép.

* Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik, szerk. Hubertus Gassner, Marburg, Jonas, 1986, 94, 116. kép.

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 91.

 

Kiállítva:

* XCIX/a. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szeptember, kat. sz.: 160.

* Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, 1972. szeptember – október, kat. sz.: 3.

* Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Tihany, Tihanyi Múzeum, 1977, kat. sz.: 1.

* Bernáth Aurél gyűjteményes kiállítása, Kaposvár, Somogyi Képtár, 1980. október 24 – november 30. kat. sz.: 2.

* Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. március 21 – április 28. kat. sz. n.

* Bernáth Aurél centenáriumi emlékkiállítás, Szombathely, Művelődési és Sportház, 1995. március 18 – április 6. kat. sz.: 3.

 

„A tó az első állomásnál, Starnbergnél kezdődik. Színe a tiszta hegyipatakoktól táplált tavaké: kékeszöld. Ez a szín másfél méterig átengedi a tekintetet, s a talaj okkerját zöldesre festi, de nagyobb mélységnél rejtelmessé válik, olyan szirének és nereidák életelemévé, akik a görögök tengereit valamiféle északi vonzalom folytán elhagyták. Mélysége áthatolhatatlan tisztaságot sejtet, amely vonz és borzongat is, hacsak sima felülete nem tükrözteti éppen a hóval borított magas Alpokat. Ragyogása ilyenkor a part mély ölében égibb jellegű varázslatba csap át, mert a parti erdők sötét fenyőktől, tölgyektől zsúfoltak, s közülük így sokszoros erővel ragyog ki a víz színpada. Mitológiát teremtő táj ez, különösen kora ősszel, amikor az erdők tartják még leveleiket.” – írta Bernáth Aurél a több remekművét ihlető starnbergi tóról, visszaemlékezéseinek negyedik kötetében. Az itt bemutatott, 1926 szeptemberében született festmény és a színhely költői leírása tökéletes összhangban mutatja a művész végleges eltávolodását korábbi, avantgard periódusától és kapcsolódását az Európa-szerte újjáéledő klasszicizáló tendenciákhoz. Modernség és hagyománytisztelet összeegyeztetésének szándéka, a tiszta forrásból való merítés bartóki gondolata csendül ki Bernáth szavaiból éppúgy, mint a szereplők nélküli, meditációra késztető, modern Árkádiát létrehívó, varázslatosan gyönyörű festményéből.

 

 

 

 

Bernáth Aurél (1895–1982): „Riviera”, 1926–1927

Vászon, olaj, 130 x 150 cm, jelezve lent balra: BA

Magyar Nemzeti Galéria, Ltsz.: 6370

 

   Bernáth Aurél az 1920-as évek közepén felhagyott a természettől elvonatkoztatott festői irányok követésével és új útra tért. Az absztrakcióval kacérkodó expresszionista korszakát követő első főműve az 1926–27-ben született „Riviera”, mely egyben az egyéni stílus kialakításáért folytatott sikeres küzdelmének is első nyilvánvaló bizonyítéka.

   Szólaltassuk meg magát a művészt, aki visszaemlékezéseinek egyik kötetében pontosan leírta a festmény születésének körülményeit: „Milyen lehet az olasz tengerpart, a riviera? Már ahogy Pesten a vonatra ültünk, csak ekörül forgott a képzeletem. Kék tenger, meredeken a vízbe zuhanó sziklák, sziklába vágott ösvényen sétáló emberek – ennyi rögtön megjelent előttem. Mire Zágrábba érkeztünk, azt vettem észre, hogy a sziklák határozott alakot kapnak, legalábbis az égbe vágódó kontúrjaikon. Fiume előtt pedig már a ferdén szaladó rétegződések is rögződtek képzeletemben a sziklafalon. A hajó késő este indult velünk Velence felé. A kabinban már agavék kezdtek feltűnni a képzelt táj előterében, s az emberek addigra már süttették magukat a sziklák előtti padon. S ha időnként a képelemek mozgásba is kerültek, egy idő után visszaugrottak a maguk legelőnyösebb helyére. A szó: riviera bontotta ki bennem a képet. A festői képzelet mint egy önálló élő szervezet villantotta fel, ajánlta választásra a képi elemeket, vagy eltüntette rögtön, s tolt újat helyébe, ha éppen a soronlévő nem nyerte meg tetszésemet. […] A Riviera képemről még ennyit: ahogy Quarto dei Millében letelepedtünk, másnap Nervibe mentem. Az országútról, a vasúti sínek alatt egy rövid alagút visz a tengerhez. Amikor a sötétből kiértem a vízhez, a legnagyobb csodálatomra, a valóságban ugyanaz a kép tárult elém, mint amilyen az úton képzeletemmel játszott. Egy részlet kivételével: a sziklaalakulatok más színűek és más alakzatúak voltak. De az elképzelt formációktól nem tudtam szabadulni, s így a képnek ezt a részét fél évvel később újra átfestettem, a bajor Alpokban végre megtalált, ferde vágatú sziklafal formája szerint.”

   A szimbolikus tartalmú festményen a minden földi élet bölcsőjeként tisztelt tenger felől, komor sziklák között kanyargó út vezet a néző és a jelen felé. Az ösvény három pontján megjelenő, párban ábrázolt figurák az emberi létezés különböző stációinak jelképeiként is értelmezhetőek. A mérhetetlen távolságba nyújtózó levegőég és tenger, a magasbatörő sziklák és a víziószerű emberi figurák mind az áhított nagy közös egységbe olvadva jelennek meg. A mű tárgyszerűnek tűnő mégis expresszív hangvételű megfogalmazása a művész fantáziájában született és a valóság által megerősítést nyert látomások egyikének.

 

 

Bernáth Aurél (1895–1982)

Walcheni tó (Tengerszem; Walchensee), 1927

Pasztell, papír, 72,5 x 100,5 cm

Jelezve jobbra lent: BA

Proveniencia: Tarján Imréné

Oeuvre katalógus száma: 1927/7

 

Irodalom:

* Lázár Béla: [Előszó az Ernst Múzeum XCVIII. csoportkiállításának katalógusához], Budapest, Ernst Múzeum, 1928. szeptember, 3-7 [3-4].

* Lázár Béla: [Előszó az Ernst Múzeum XCIX/a. csoportkiállításának katalógusához], Budapest, Ernst Múzeum, 1928. szeptember, 3-6 [4-5].

* Rozványi Vilmos: Az Ernst-Múzeum Kiállítása, Képes Krónika, 1928. október 14, 29.

* Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5, 241-252.

* Bernáth Aurél: A Múzsa udvarában, Budapest, Szépirodalmi, 1967, 7.

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 106.

 

Reprodukálva:

* Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 117.

 

Kiállítva:

* XCVIII. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szeptember, kat. sz.:133. [Tengerszem címen].

* XCIX/a. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szept, kat. sz.: 155.

[Tengerszem címen].

* Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. márc 21 – ápr 28. kat. sz. n.

 

„Pompázó és mégis fegyelmezett, nyugodt bőségű művészet a Bernáth Aurél piktúrája. Olyan egyszerűen és magától értetődően, olyan gyönyörűen összhangzatos, amilyen harmóniára csak mély emberi érettség és az eszközök mesteri uralása képesít.” – írta Kállai Ernő 1929-ben, a Magyar Művészet című folyóiratban, Bernáth legújabb képeit bemutató cikkében. A művész először 1922-ben járt Déry Tibor író meghívására a starnbergi tó melletti Feldafingban, ahol Szilasi Vilmos filozófus vendégszeretetét élvezte. Innen barangolta be a bajor Alpok vidékét, számos gyönyörű festményben örökítve meg a környékbeli tavakat, így több alkalommal a hegyek között megbúvó walcheni tó varázslatos panorámáját is. A művész 1927 elején befejezte előző festői periódusát lezáró főművét a Rivierát (MNG). Bernáth a walcheni tóról készült két nagyméretű pasztellképét 1927 májusában festette, immár végérvényesen megtalálva azt a művészi utat, melyen élete végéig következetesen haladva vált a huszadik századi magyarországi festészet történetének, egyik megkérdőjelezhetetlenül legrangosabb képviselőjévé. Bernáth 1928 szeptemberében, a nagy sikerre való tekintettel és kivételes módon, két egymást követő csoportkiállításon is bemutatta legújabb műveit – köztük az itt szereplőt is – az Ernst Múzeumban. Lázár Béla a második tárlat katalógusának előszavában a következőkkel zárta a festő méltatását: „Bernáth Aurél kollekciója oly érdekes, változatos és egyéni, hogy szívesen fognak ebben műbarátaink újból gyönyörködni.”