Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bolmányi Ferenc (Léva, 1904–Budapest, 1990): Sárga kocsi (Robin úr és társulata) 1945

2009.12.21

Bolmányi Ferenc (Léva, 1904–Budapest, 1990): Sárga kocsi (Robin úr és társulata) 1945

vászon, olaj, 100x120 cm,

Jelezve és datálva lent középen: Bolmányi 1945

 

Kiállítva:

Bolmányi Ferenc „Robin úr és társulata” c. képciklusának bemutatása a Magyar       Képzőművészek Szabadszervezete rendezésében. Régi Műcsarnok, 1947.máj.31–jún.11.

Bolmányi Ferenc festőművész Jubileumi Kiállítása. Ernst Múzeum, 1984.ápr.27–máj.20.

   A katalógus 4.oldalán reprodukálva. 20.tétel.: Sárga kocsi (Robin úr és társulata) 1945.

 

Irodalom:

Szegi Pál: Bolmányi Ferenc. Tér és Forma, 1947/6. 139.

Oelmacher Anna: Bolmányi Ferenc. Szabad Művészet, I.évf. 6-7.szám. 1947.júl.-aug. 125.

Bolmányi Ferenc (Önéletrajz). Bolmányi Ferenc festőművész Retrospektív Kiállítása.

   Ernst Múzeum, 1973.március. Katalógus.

Pap Gábor: Vallomásféle Bolmányi Ferencről. In.: Bolmányi Ferenc festőművész

   Retrospektív Kiállítása. Ernst Múzeum, 1973.március. Katalógus.

Csapó György: Közelképek, beszélgetések. Bp. 1983. 38-42.

Menyhárt László: Fényes rapszódiák. Beszélgetés Bolmányi Ferenccel.

   Művészet, XXVI.évf. 5.szám.1985.május. 20-25.

Tilless Béla: Bolmányi Ferenc emlékezete. Új Művészet, II.évf. 5.szám.1991.május.43-45.

 

A mese és valóság határán egyensúlyozó, a mindenben megnyilvánuló kettősséget elfogadva befogadó és mindezt festészetében ki is nyilvánító Bolmányit három éven át, 1945 és 1947 között foglalkoztatta képzeletbeli családja, Robin úr és társulatának világa. A szépség és harmónia utáni sóvárgást kifejező kompozíciók egy nagy hagyományokkal rendelkező témát variálnak, mely a két háború közötti magyar festészetben különös súllyal jelentkezik. Vaszary János tragikus felhangú és Aba-Novák Vilmos groteszk hangulatú cirkusz-képeinek nyomdokán haladva a manézs ellentmondásos, a felszínen csupa csillogás és vidámság, a külcsín alatt viszont mélységesen szomorú világa, kettősségének bemutatása vált alkalmassá Bolmányi számára, hogy az átélt világháború borzalmait keserédes humorral, csetlő-botló figurái között élve dolgozza fel. Csepürágói és naiv kis állatfigurái nemcsak saját képterükben, hanem az őket szemlélő néző esetleges gúnykacajával szemben is végtelenül kiszolgáltatottak.

Bolmányi Ferenc középiskolai tanulmányai befejeztével a Képzőművészeti Főiskolára nyer felvételt. Itt előbb Róna Józsefnél szobrászatot, majd Magyar Mannheimer Gusztáv irányítása alatt festészetet tanul. Miután egy szerencsétlen történet folytán elutasítják a főiskoláról (lásd. Menyhárt 1985.20.), portréfestésből tartja fenn magát.1934 és 1945 között, nyaranta Szentendrén dolgozik. A szentendrei Nagykovácsi Milenkó-kastélyt művésztelep céljára festőművészeknek utalta ki a magyar állam a felszabadulás után. Bolmányi is itt kap egy szobát. Már itt elkezdi, majd 1946-47-ben Nagymaroson és Budapesten folytatja „Robin úr és társulata” című képciklusának megfestését, amelyet 1947-ben be is mutat a budapesti, Andrássy úti régi Műcsarnokban. A sorozat részét képező Sárga kocsi című alkotása még 1945-ben született, vagyis a ciklus egyik legkorábbi darabjának tekinthető.

„E sorozat tragikomikus képein továbbra is következetesen a világ kettős arculatát igyekeztem kifejezni, főleg a színek segítségével” - emlékszik vissza Bolmányi 1985-ben e képeire. A festővel baráti kapcsolatba került Rabinovszky Máriusz műtörténész pedig így ír az 1947-es kiállítás katalógusának előszavában: „Robin úr megpattintotta ostorát és életre kelt csodálatos társulata … kackiás színekbe öltözik a mező, a manézs és a belső szoba, ahol egy festőállvány szétvetett lábakkal kész birokra kelni támadásra induló gazdájával, a festővel … Robin úr maga a festő, álruhában.” Bolmányi tehát Robin úr, társulata pedig a fantáziája által teremtett világot benépesítő szereplők sokasága. Gulácsy Lajoshoz hasonló módon Bolmányi is, teremtő képzeletében létre kívánkozó, furcsa mesevilágot megidéző képsorozatot alkotott, melynek főszereplője áttételesen ugyan, de itt is maga a festő. Képein a színekben való örömteli tobzódás párosul a matisse-i dekoratív síkszerűség szerkezeti tisztaságával és a festői textúra nyers őszinteségével. Szegi Pál 1947-es véleményével ellentétben a „gyermeki esetlenség”, „naív áhitat”, avagy „derűs groteszkség” fogalmai nem merítik ki a képsorozatban megfogalmazott művészi és etikai tartalmakat. Az egymás mellé sorolt tiszta színfoltok nem törekszenek hagyományos értelemben vett harmóniára. A bábuszerű alakok és az agresszíven párosított színek fenyegetettséget is sugallnak a látszólagos vidámság álcája alatt. A sorozat másik, szintén 1945-ben született Halottsiratók című darabján fekete koporsóban fekvő, csontváz szerű alakot vesznek körbe a marionett-figurákra emlékeztető szereplők. A kép hangulata kifejezetten komor.

Mint Bolmányi is mondja, képei tragikomikus jellegűek, s mint ilyenek nem is feleltek meg az 1947-től egyre erőteljesebben a proletkult-szocreál művészetet propagáló magyar állam művészi eszményeinek. 1947 és 1959 között nem is állíthatta ki műveit. A sorozat 11 darabja 1973-as, Ernst Múzeum-beli retrospektív tárlatán került újra a közönség elé.