Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bornemisza Géza (1884–1966) : Karosszékben ülő férfi

2009.12.21

Bornemisza Géza (1884–1966) : Karosszékben ülő férfi

                                             vászon, olaj, 89x70cm

                                             Jelezve lent jobbra : K. Bornemisza Géza

                                             Hátul : a kép vázlata

 

irodalom

Genthon István: Bornemisza Géza. Művészet 1960. 2.sz. 29-30.

Mikes István J.: Bornemisza Géza művészete. Művészet 1966. 12.sz. 18-20.

Benedek Katalin: Francia hangsúlyok a neósok művészetében. In: Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig. Miskolc, 1992. 35-43., 200-201.

Réti István: A nagybányai művésztelep. Bp. 19942. 133.

Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából. MNG, Bp. 1996. 471-472.

Sümegi György: A kecskeméti művésztelep és alkotóház. Bp. é.n. (1998.)

 

            Bornemisza Géza a nagybányai neós mozgalom egyik elindítója, a kecskeméti művésztelep egyik alapítótagja. Korai korszakából származó művei mégis alig ismertek, őt az utókor elsősorban két háború közötti könnyed akvarellvázlatai miatt tartja számon. Bár a Férfiarckép modellje egyelőre még ismeretlen, a mű a párizsi korszak, a közvetlen Matisse- hatás bizonyítéka, Bornemisza kisszámú korai képeinek kiemelkedő darabja.

            Nagybányán hét nyarat töltött Bornemisza, a festőiskola megnyitásától, 1902-től, a fiatalok kiválásáig, 1909-ig. A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly, a művésztelepen Thorma János tanítványa. Párizsba először 1904 telén jut el, ekkor néhány hónapig a Julian Akadémia növendéke. A következő évben kapcsolatba kerül a jeles műgyűjtővel és az avantgarde törekvéseket támogató Leon Stein-nel, az ő révén ismeri meg Matisse-t és Picassot. Matisse 1908-ban nyitja meg magániskoláját a párizsi Rue de Sévre öreg kolostorépületében. Bornemissza és barátja, Perlrott Csaba Vilmos a francia mester első tanítványai között szerepelnek. Matisse hatására, aki ekkor már a Fauves (Vadak) avantgarde mozgalmának elismert vezéregyénisége, Bornemisza festészete is magába szívja az új festészeti formanyelv alapelemeit. Látásmódja mindinkább eltávolodik Nagybánya kései impresszionisztikus, természetelvű festészetétől. Túl a látványon elsődlegessé válik az ábrázolt testek belső szerkezetének megértése és kivetítése a képre, letisztult formákká és színsíkokká redukálása. Matisse tanítása élete végéig meghatározó volt Bornemisza számára, a mester által 1909-ben kiállított iskolalátogatási bizonyítvány még az 1960-as években is bekeretezve függött az idős festő váci műtermének falán.

1908 nyarán már többedmagával hírdeti az új eszméket Nagybányán: Mikola András, Ziffer Sándor, Perlrott és Bornemisza mind többekben ébreszt kételyt a régi látásmóddal szemben. Bornemisza ezen a nyáron már iskolán kívüliként dolgozik a művésztelepen. Réti István úgy emlékszik vissza rá, mint aki ekkor “legbuzgóbb hírdetője az új művészeti elveknek.” 1909-ben részt vesz a Bölöni György által szervezett aradi és nagyváradi tárlatokon, ahol már fellép a későbbi Nyolcak festőcsoport törzsgárdája. 1910-ben a Művészházban kiállított képeinek “kiáltó modernsége” meghökkenti a hazai kritikusokat. A következő nyáron kiéleződik az ellentét az új szellemiségű fiatalok, a neósok és a hagyománytisztelők között. Megtörténik a szakadás. 1910-ben Bornemisza is csatlakozik a kecskeméti művésztelep új törekvéseket is pártoló vezetőjéhez, Iványi-Grünwald Bélához. A nagybányai művésztelep jubileumi, 1912-es kiállításán bemutatott tizenkét műve neós korszakának összegzéseként tekinthető.

 

 

            Az 1906 és 1910 közötti évekből, mikor Gauguin és Matisse hatására Bornemisza posztimpresszionista látásmódja kiformálódik, elsősorban tájképek (Fák a vizes fűben, Kilátás a hegyre) és csendéletek (Csendélet szoborral, Csendélet asztalon – mindkettő Kecskeméti Képtár) ismertek. A kiállított Férfiarckép jól illeszkedik a fenti művek sorába. A figura nagyvonalú, lendületes formaképzése, a határozott körvonalakat kitöltő árnyalatlan színsíkok egymást felerősítő ütköztetése Matisse, illetve a francia Fauves mozgalom közvetlen hatását mutatja. A szignatúra “K.”, “Kechkeméthi”-ként feloldható előtagja a kép keletkezését az 1909-1910 körüli évekre helyezi.