Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boromisza Tibor: Templomba menők 1908 körül

2009.12.21

Boromisza Tibor (  ): Templomba menők 1908 körül

vászon, olaj, 100x112 cm,

Jelezve lent balra: Boromisza… (olvashatatlan évszám)

Hátul: Művészház nyeremény-tagilletményül az 1910. évre

 

Irodalom:

Boromisza Tibor: Följegyzések. (Nagybánya, 1912.szept.10.) Élet és Literatúra,

   Kassa-Budapest, 1912.szept.15. 8. (közli Jurecskó 1996. 33.)

Hevesy Iván: Boromisza Tibor. Amicus, Budapest, 1922.

Jurecskó László: Boromisza Tibor nagybányai korszaka (1904–1914).

   Nagybánya Könyvek 5. MissionArt Galéria, Miskolc, 1996.

 

   „Egy éve múlt most, hogy a ’fiatalok’ impozáns csoportja a modern művészet szenvedélyes szeretetével megnyitotta a Művészház kapuit. Megnyitotta, nemcsak a közönség, hanem – páratlan liberalizmussal – minden tehetség előtt is, amely eddig a hivatalos kiállítások termeiből kiszorult, vagy, ha nehéz küzdelem után mégis megnyerte a tekintélyes jury elismerését – érvényesülni nem tudott.” – olvashatjuk Cserna Andor sorait 1911-ből. Írása a Művészház színvonalas és minden újító törekvésre nyitott folyóirata, az Aurora hasábjain látott napvilágot.

A Művészház megnyitása után hamarosan, az államilag támogatott művészetnek és művészeknek helyet adó Műcsarnokkal szembenálló „Ellenszalon”-ként vált ismertté. 1912-ben Boromisza művésztanácsi tag lett az intézményben. 1906-7-ben a nagybányai iskolában, 1908-tól viszont szintén Nagybányán, de az iskolától már függetlenedve dolgozik.

   Művészi fejlődésének döntő fordulatát 1906-7-ben festett képei mutatják. Elfordul a részletező, objektivitásra törekvő naturalizmustól, hogy nagy színfoltok dekoratív összehangolásával próbáljon  új festői szintézist teremteni. Ehhez nagymértékben járult hozzá Czóbel Bélának 1906-ban, Párizsból Nagybányára érkezése, aki valóságos forradalmat idézett elő a művésztelepen a legfrissebb újdonság erejével ható alkotásaival. Boromisza Templomba menők című kompozícióján a leegyszerűsített formákat hangsúlyos kontúrozással elválasztott dekoratív színfoltokkal jeleníti meg. Az erőteljes színkontrasztokkal elevenné tett jeleneten nagybányai parasztok, szekéren ülő csoportját vetíti a kép síkjára. A többszörös takarásban ábrázolt társaság ilyen közeli nézőpontú bemutatása Boromisza számára a dekoratív síkfestészet irányában való kísérletezés eszköze. Az ornamentumokká egyszerűsített formákkal alakított kompozíció akár szőnyegtervként is felfogható volta, Vaszary János ilyen jellegű munkáival rokonítja a művet. Boromisza ezirányú haladására ösztönző hatással lehetett a Nemzeti Szalonban, 1907 májusában bemutatott francia posztimpresszionista tárlat, amelyen Paul Gauguin művei kiemelt számban és elhelyezésben kerültek a közönség elé. Egy Gauguin-festményről készült másolata ismert is 1909-ből (Jurecskó 221.).

   Boromisza 1907-8-ban több helyszínen is dolgozik, Zentán, Nagybányán és a Balaton melletti Kőröshegyen. A Balaton környékén őt ért hatásokról 1912-es Följegyzések című írásában olvashatóak a következő sorok:  „Itt láttam, hogy teljesen tarthatatlan a fény, vagy árnyék oly célból való fokozása, hogy ezáltal az egyik vagy a másik intenzívebbé legyen. És itt láttam, hogy erősebb megvilágítás kedvéért élessé, keménnyé lefokozott árnyék tulajdonképpen természeti képtelenség. Minden oda mutatott, hogy egész palettámat egy pár színoktávval feljebb kell fokozni.” Mivel Templomba menők című művét sem 1907 júniusában, a Fiatal modern magyar festők Ifjuság c. kiállításán, sem pedig a MIÉNK első, 1908 januári tárlatán nem mutatta be, és 1908 nyarához köthető fenti sorai idejétől már más művészi problémák foglalkoztatják, így a festmény valószínűleg 1908 tavaszán készülhetett. Boromisza ekkor Zentán tartózkodik. A háttérben frissen zöldülő fű élénk színfoltja és a vastag ruhába öltözött alakok is tavaszi időpontra utaló tényezők. Boromisza itt még él az arcokon játszó intenzív fényhatások és az árnyékos részek egymást kiemelő, kihangsúlyozó eszközével. A műalkotás 1910-ben, mint a Művészház évi tagilletménye lett kisorsolva.