Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boromisza Tibor (1880–1960): Szénapiac I. 1912

2009.12.21

Boromisza Tibor (1880–1960): Szénapiac I. 1912

Vászon, olaj, 60,5 x 81 cm

Jelezve hátul: Szénapiac I. NB. 1912. X. Boromisza Tibor

 

Feltehetően kiállítva:

* Boromisza Tibor kiállítása, Budapest, Könyves Kálmán Szalon, 1914. január, Kat. sz.: 43. Szénavásár Nagybányán (1912) 300.-

Irodalom:

* Boromisza Tibor: Följegyzések, Élet és Literatura, 1912. szept. 15. 8-10.

* Hevesy Iván: Boromisza Tibor, Budapest, Amicus, 1922.

* Gellér Katalin: Japanizmus a magyar festészetben és grafikában, Ars Hungarica, 1989/2, 179-190.

* Jurecskó László: Boromisza Tibor, Miskolc, MissionArt, 1996.

 

Boromisza Nagybányán

   Boromisza Tibor a katonatiszti pályát odahagyva, 1903-ban Ferenczy Károly budapesti magániskolájában kezdte művészi pályáját. A következő évben látogatott először Nagybányára, ahová azután minden nyáron visszatért, és amelyet 1909–1914 között állandó lakhelyéül is választott. A nagybányai szabadiskola vezető mesterei: Ferenczy, Thorma és Réti, valamint az új kifejezési formákat kereső-kutató fiatal nemzedék közötti nézetkülönbségek már 1911-ben kiélesedtek. A modernek közé tartozó és még neós társainak egy részétől is elszigetelődő Boromiszát a többszörös félreértések és tettlegességig fajuló események szerencsétlen együttállása miatt kiközösítették, műteremházát Rétiék szögesdrót kerítéssel választották el 1912-ben a jubileumi kiállítás és eseményeinek színhelyeitől. Boromisza első gyűjteményes kiállítására csupán 1914-ben, a művészetpolitikai csatározásoktól mentes budapesti Könyves Kálmán Társulat szalonjában kerülhetett sor, ahol 1909 és 1913 között született műveit mutatta be.

A japanizmus hatása Boromisza 1912 körüli festészetére

   Művészetének ekkori állásáról maga a festő tudósít egyik, 1912 szeptemberében megjelent írásában: “Az első meglátás benyomása tulajdonképp hangulat. A szín, világítás, formák, vonalak és mozgás harmóniájának egyidőben való meglátása is hangulat. Így érett meg bennem az együvé való, egyszerre meglátott lényeges elemek összefoglalásának az erős, tudatos vágya. Együtt látni a természettel magát az embert, mint annak fontossá vagy lényegtelenné válható részét, ennek a szempontnak tökéletes keresztülvitele egyik legfontosabb jellemvonása a japán művészetnek.” A japán művészet említésével Boromisza egyik kulcsát adta 1912 körüli festészetének. Az 1905-6-os párizsi tartózkodása után Nagybányára visszatérő Boromisza művészetében jelentős változás mutatkozik. A naturalista részletgazdagság elhagyásával és a nagy színfoltok dekoratív összehangolásával egy új, sajátos szintézist próbál festményein és rajzain megvalósítani. A természeti élmény valamint az absztrakt szín- és vonalproblémák összeegyeztetésének szándéka szinte önmagától értetődően vezette Boromiszát a buddhista művészet, közelebbről a japán fametszetek vizsgálatára. “Képeinek fölépítése mindinkább elszabadul a valóság megadott térbeli és színbeli vonatkozásaitól egy szerves képforma érdekében.” (Hevesy, 1922, 14.) A japán fametszetek hatása legnyilvánvalóbban azokon a sokalakos, mozgalmas életképein mutatható ki, melyeken Boromisza a nagybányai munkások hétköznapjait, az emberi munkát mint a szerves mozgásritmusok kimeríthetetlen tárházát ábrázolta. E képeken a táj és az épületek monumentálissá egyszerűsített formái tökéletes összhangban egészülnek ki az előtérben nyüzsgő, jelzésszerűvé absztrahált figurákkal. Magyarországon, mint Gellér Katalin írja: “A magyarság keleti származásának hangsúlyozása következtében a japán művészet tanulmányozása sajátos, a nyugat-európaitól eltérő szemlélettel fonódott össze.” Boromisza nagybányai életképei tökéletesen illeszkednek abba a századfordulótól egyre erősödő folyamatba, mely a jellegzetesen magyar művészet megteremtését tűzte ki elsőrendű feladatául. A magyar népművészet és a távol-keleti őskultúrák motívumkincsének összeolvasztásával létrejött szecessziós építészetünk éppúgy a tipikusan magyar stílus kialakításának igényével lépett föl, mint a japán fametszeteket forrásul használó Boromisza Tibor a festészet területén.

Szénavásár Nagybányán 1912-ben

Boromisza a nagybányai szénapiac egy hétköznapi jelenetét választotta témájául itt bemutatott festményén. A kép előterében zajló mozgalmas jelenet mögött a Szent István-torony, a Szentháromság-templom és az ekkor még Lőportoronyként ismert, mai Vértorony zömök tömbje jelenik meg, háttérben a Rozsály hegyének nyugodt hullámvonalakká egyszerűsített vonulatával. A mű dekoratív összhatását a határozott körvonalú formák jól elkülönülő színfoltokban érvényesítik. Boromisza sajátkezű, a vászon hátoldalán lévő felirata szerint ez a téma első számú változata, melyet, az ismert képek alapján még kettő bizonyosan követett. A művész 1914-es gyűjteményes kiállításának katalógusában Szénavásár Nagybányán (1912) c. alkotás feltehetően azonos az itt bemutatott művel.