Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czigány Dezső (1883–1938): Csendélet Napóleon-képpel, 1912–1913 körül

2009.12.31

Czigány Dezső (1883–1938): Csendélet Napóleon-képpel, 1912–1913 körül

Vászon, olaj, 61 x 72 cm

Jelezve fent jobbra: „Czigány”

 

 

Czigány Dezső csendéletfestészete 1911–1913 között

   Czigány először 1904–1906 között tartózkodott huzamosabb ideig Párizsban. Paul Cézanne művészetével való megismerkedése után, számára a csendélet is az öndefiníció éppoly fontos eszközévé vált mint az önarckép. Festészetének legihletettebb darabjai között számos, ebben a műfajban alkotott mű található. Először 1911-ben állította ki három csendéletét a Nyolcak tagjaként, majd a következő évben újabb kettőt mutatott be a Műcsarnok tavaszi tárlatán. 1912-re, a fauve-ok művészetének eredményeit kamatoztató korábbi képeihez viszonyítva festészetében bizonyos mértékű lehiggadás tapasztalható. Ezt jelzi a hivatalos művészet berkeibe való visszatérése és ezt mutatják ekkori művei is. Cézanne festészetének meghatározó voltát és értékeit ekkor már egyre szélesedő körben ismerték el Magyarországon is. Ennek következtében kerülhetett sor Czigány egyik – a francia mester nyomdokain haladó – Csendélet-ének (1911-1912 körül, MNG) állami megvásárlására 1912-ben. Cézanne a színek finom modulációjával és szűrt fény alkalmazásával érte el, hogy tájai és csendéletei nem légüres térben, hanem az őket körülölelő atmoszférával együtt jelennek meg. Czigány 1912-1913 körüli csendéletein érhető tetten legnyilvánvalóbban e cézanne-i módszer alkalmazása. A tárgyalt képünkhöz legközelebbi analógia is a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található (Csendélet, 1912-1913 körül, MNG).

 

A „kép a képben” motívum Czigány festészetében

   A „kép a képben” a festészet történetének egyik legtalányosabb és számtalan megközelítési lehetőséget magában rejtő motívuma, mely a „valóság és illúzió” örök ellentétének problematikájáig vezet. E motívum által a valóság különböző rétegeit, szintjeit lehet érzékeltetni egy műalkotáson belül. Czigányt 1907 körül kezdi foglalkoztatni e kérdéskör, melyre különböző válaszokat ad élete folyamán. Az itt bemutatott Csendéletén a műfaj szokásos kellékei mögött két további kép jelenik meg. A csendélet tárgyai valóságosabbak mint a mögöttük látható „festmények”, tehát az önálló létezés magasabb szintjén állnak. A tényleges képkeret itt azáltal válik ablakká egy másik valóságra, hogy a kép terébe egy további, festett képkeret is metsződik. A barokk festészet illúziókeltő szándéka él tovább e műfogásban, mely lehetőséget nyújt a festészet határainak a valóság felé feszítésére. Az ábrázolás realitásfoka ily módon túlnő azon, amellyel a festő konvencionálisan rendelkezik, túlmutat azon, ami festői eszközökkel elérhető.

 

Kísérlet a Csendéleten megjelenő Napóleon-ábrázolás megfejtésére

   Czigány itt bemutatott művének hátterében egy kisebb méretű, holland vagy flamand jellegű férfiportré és Bonaparte Napóleon ábrázolása látható. A fehér lován pózoló hódító képmásának Czigány tulajdonában lévő példánya, a paszpartu tanusága szerint színes rajz vagy metszet lehetett. Arra nézve, hogy Czigány festett-e Napóleonról képet, nincs adatunk.

   1912-ben mutatták be Budapesten A halál gyűrűje című filmet, melynek szövegkönyvét Anatole France írta. A nagyívű történelmi tabló keretébe foglalt melodráma Napóleon egyiptomi hadjáratától a századfordulóig követte egy múmiáról lelopott, rontást hozó gyűrű és az ezzel kapcsolatba kerülők sorsát. A mozidarab nagy közönségsikere is egyik oka lehetett Czigány szokatlan témaválasztásának, aki Anatole France írásművei iránti csodálatáról a következőket nyilatkozta 1937-ben: „…Anatole France [és Freud] hatásából származtatom élet- vagy világszemléletemet, amelynek eredménye, hogy önmagammal valahogy békében és az élettel szemben megnyugodva állok.” Bár France tervezett Napóleon-könyve nem készült el, több regényében is foglalkozott az egyszerű katonából lett császár ellentmondásos figurájával. Czigány vonzódása az öntörvényű, történelem formáló egyéniségek iránt közismert. Példaként utalhatunk Savonarola szerepében ábrázolt önarcképeire. A Csendéletén kiemelt jelentőséggel bíró Napóleon-ábrázolás megfejtéséhez csak lappangó vagy megsemmisült levelezéséből kaphatnánk felvilágosítást.

 

 

Rum Attila

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

* Pásztor Árpád: Anatole France mozidarabja, Nyugat, 1912/20, 615-616.

* Cserna Andor: France-Breviárium. Anatole France élete, művei, gondolatai, Budapest, Világirodalmi, 1923. 319-325.

* Kőhalmi Béla: Az új Könyvek Könyve. 170 író, művész, tudós vallomása olvasmányairól, Budapest, Gergely R., 1937. 99-100.

* Rum Attila: Czigány Dezső, (készülőben lévő monográfia gépirata).