Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czigány Dezső (1883–1938): Csendélet, 1930-as évek első fele

2009.12.31

Czigány Dezső (1883–1938): Csendélet, 1930-as évek első fele

Olaj, vászon, 54,5 x 66 cm

Jelezve jobbra lent: Czigány

 

Irodalom:

* Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1935, 247.

* Rippl-Rónai emlékkönyv Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónairól, szerk. Horváth János, Kaposvár, SMMI, 1995, 63-64.

* Rum Attila: Czigány Dezső, Budapest, 2004.

 

Reprodukálva:

* Ahogy Tetszik, a Magyar Hírlap kulturális magazinja, 2001. április 14.

 

Aukcionálva:

* Belvárosi Aukciósház 17. Művészeti árverés, Budapest, 2000. december 11-13. (kat. 131.)

 

 

Egy anekdota

Rippl-Rónai József nevelt leánya, Paris Anella visszaemlékezéseiben olvasható a következő történet: „...eszembe jut, hogy ugyanott [a Pilsen-i söröző teraszán] az ebédnél egy kényelmes, lassú járású, nagy darab ember, mint pincér szolgált ki bennünket. Nagy igyekezettel, feltűnő tisztelettel vette körül Józsi bácsit, akit állandóan Mesternek szólított. Az ebéd végén azután, nagy zavarban, azzal a kéréssel fordult Józsi bácsihoz, engedné meg, hogy megbírálás végett bemutathasson neki egy-két festményét. Józsi bácsi készséggel azt mondta: Hogyne! Csak hozza el bátran a műtermembe, a Kelenhegyi útra, majd megnézem. Az ifjú festő boldogan távozott, de alig néhány perc múlva máris jött 3-4 teljesen egyforma nagyságú festménnyel, amelyeket az egyik széken, egymás után bemutatott. Mindegyik csendélet volt – konyhai rézedények és tálcák – különböző elrendezésben. Józsi bácsi nézte szótlanul a képeket és kis idő múlva megszólalt: Mondja kérem, nem Czigány Dezsőnél tanul maga? Az igenlő válaszra azután azt mondotta neki, hogy igen, van tehetsége, de amit eddig csinált, azt mind felejtse el, mert így zsákutcába kerül – másolással nem lehet előre jutni, próbáljon úgy festeni, ahogy ő látja a dolgokat. Ez a fiatalember – a később parasztfestőnek deklarált Káplár Miklós volt.” Az idézett anekdota szerint Rippl-Rónainak rögtön feltűnt a művésznek készülő pincér vásznain Czigány festészetének hatása. Czigány jellegzetes stílusa tehát látványosan és egyértelműen átütött e kezdeti próbálkozásokon is. Kizárólag nagy mesterek sajátja, hogy egyéni stílusjegyeik és látásmódjuk még a gyengébb képességű utánzók interpretációiban is felismerhető.

 

A „nature morte” bűvöletében

Czigány a Nyolcak tagjaként, 1909 és 1912 között elsősorban portré- és csendéletfestészetéről híresült el. Művészetének szinte valamennyi bírálója elsősorban e két műfajban alkotott képeit tartotta kiemelésre és elismerésre méltónak. Csendéleteinek egész életművén átívelő sorozata kiegyensúlyozott, nyugodt és hűvös, a tárgyi valósághoz ragaszkodó művésznek mutatják, ellentétben önarcképeinek olykor az egzaltáltság határán egyensúlyozó kitárulkozásával. E csendéletek jellemzője a puritán egyszerűségű tárgykészlet (vaskos komód vagy asztal, meggyűrt asztalterítő, talpas gyümölcstartó tál, csésze, tányér, borospalack és gyümölcsök) folyamatos variálása. A néhány hétköznapi tárgy állandóan változtatott együttállása a kompozíció, a formák és a színek egymáshoz való viszonyának folytonos újraértékelését tette lehetővé a művész számára. Nem véletlen tehát, hogy Genthon István „Cézanne elveinek legtisztább képviselője”-ként méltatta Czigányt 1935-ben.

 

Néhány egyszerű motívum

A Czigány 1910 körüli festészetére jellemző, elementáris erővel egymásnak feszülő színek az 1930-as évekre végérvényesen megvívták harcukat és az áhított cél, a szerkezet, a formák és színek összehangja érdekében békét kötöttek. Az itt bemutatott, bravúros mesterségbeli tudással megfestett mű méltón reprezentálja Czigány késői csendéletfestészetét. A geometriai alapformákra egyszerűsített tárgyak zárt egységbe szerkesztett együttese mozdíthatatlan nyugalmat, állandóságot és szilárdságot mutat. A monumentális formaképzés érdekében a művész figyelmen kívül hagyta az ábrázolt tárgyak anyagszerű megjelenítését. Pontosabban ugyanarra a festői moduszra hangolta a különböző (cserép, porcelán, üveg) anyagú motívumokat. Csendéletén mintha a tárgyak köré fagyott, csiszolt jégtömbből ragyognának elő a kristályos tisztaságú színek. Czigány e késői csendéleteinek néhány egyszerű motívumot variáló sorozatából éppúgy a lényeg megragadására és a tökéletes képi egyensúly megteremtésére irányuló vágy sugárzik, mint egyik fő példaképe, Cézanne közel azonos tárgykészletű csendéleteiből.