Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czigány Dezső (1883–1938): Czigler Béláné, Kalmár Margit portréja, 1920 körül

2009.12.31

Czigány Dezső (1883–1938): Czigler Béláné, Kalmár Margit portréja, 1920 körül

Vászon, olaj, 63 x 53 cm

Jelezve fent jobbra: Czigány D.

 

Irodalom:

* Bálint Aladár: Képek, szobrok. Nyugat, 1922, 771-772.

* Horváth Béla interjúja Kalmár Hugóval, 1960-as évek, kézirat, magántulajdon.

* Rum Attila: Czigány Dezső. Budapest, 2004.

 

Czigány Dezső a Tanácsköztársaság idején, előbb a balatonfüredi művésztelepen, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanár- és festőművész-átképző tanfolyamán tanárként működött. A kommün bukását követően e szerepvállalása miatt, megtorlásul kizárták a Magyar Képzőművészek Egyesületéből. Ennek következtében 1920 és 1924 között sem a Műcsarnokban, sem pedig a Nemzeti Szalonban nem állíthatott ki. Az első két évben máshol sem, 1922-től viszont magángalériákban már újra megjelentek művei a nagyközönség előtt. Ebben az átmeneti időszakban Czigány jövedelmének java portréfestésből származott. A közeli és tágabb baráti-ismeretségi kör portrémegrendelésekkel segítette a művészt. E támogatás azonban semmiképpen sem sorolható a könyöradomány kategóriájába, mivel Czigány ekkor már több mint egy évtizede országszerte ismert és elismert művésznek számított. S bár Czigány nem elsősorban a hivatásszerű portréfestők között volt számontartva, de Ady Endre legihletettebb képmásainak és számos prominens személyt valamint barátait megörökítő portréinak megalkotásával, ebben a műfajban is kora egyik legkitűnőbb művészének számított.

A Tanácsköztársaság bukása után, Czigánynak először 1922 tavaszán nyílt lehetősége, hogy újabb műveit a nyilvánosság elé tárja a Helikon műkereskedelmi és kiállításszervező vállalat tárlatain. Az áprilisi akt-kiállításon való szereplését követően, májusban Márffy Ödönnel és Vedres Márkkal közös tárlaton vett részt régebbi és újabb festményeivel. A kiállításról megjelent kritikák közül Bálint Aladár jellemezte a legtalálóbb erővel a festő művészetében beállt változásokat és haladási irányát a Nyugat hasábjain: “Czigány Dezső erősen lehiggadt az utolsó években, ámde ez a lehiggadás nem megállást, tespedést jelent a művészetében, hanem pozitív alapra való elhelyezkedést, a mult megértését, átélését. Az impresszionizmus káprázatát széttépve aszkétikus komorság páncélját rakta magára. Kifejezésmódja végletekig egyszerű és markáns. Klasszikus latin felírások, négysoros versek tömörségét juttatják eszünkbe e képek, hol néhány alapszínbe sűrítette össze a művész a természettel folytatott párbeszédének eredményeit. Néhány szó is elbírja hosszú esztendők tanulságának súlyát, át tudja fogni annak kiterjedtségét, Czigány Dezső se óhajtja a szivárvány minden színét rászórni vásznaira, egy-egy erősebben hangsúlyozott bíborpiros színfolt, meleg kék vagy fülledt barna színtömeg elmond mindent. Fegyelmezettsége a rajzban, a szerkezetben megnyilatkozó fölényes biztonsága, az érett tehetség jóleső kiegyenlítettségét mutatja. Nem ingadozik, határozottan , bizakodva megy előre kijelölt útján.” (Bálint 1922. 771.)

Bálint Aladár Czigány megújult festészetének tömörségére és nemes egyszerűségére vonatkozó megjegyzései tökéletesen illenek az itt bemutatott, eddig lappangó lányportréra, mely Czigler Bélánét született Kalmár Margitot ábrázolja körülbelül húsz éves korában. Kalmár Margit annak a Kalmár Hugónak volt unokahuga, akit szoros barátság fűzött Czigányhoz a századfordulótól egészen a művész tragikus haláláig. Kalmár és Czigány barátságának ékes bizonyítéka, hogy a művész „boros Ady”-ként elhíresült Ady-portréjának beállítását éppen Kalmár tanácsára változtatta meg, tette kifejezőbbé. Horváth Béla művészettörténésznek az 1960-as években még sikerült interjút készítenie Kalmár Hugóval, aki a következőképp emlékezett az esetre: “Én mondtam Czigánynak, hogy a kéz, ahogy Ady tenyerébe teszi  a fejét nem jó, annak több erőt kell kifejeznie. Esti kép volt ez is. Lehet, hogy csak rajzolgatta még, amikor közbeszóltam, de erre határozottan emlékszem.”

            Czigány és Kalmár bensőséges barátságának ténye azért szerepel ilyen hangsúllyal, mert így válik érthetővé, miért emelkedik ki jellemzőerőben és kvalitásban az itt bemutatott lányképmás, még az egyébként remekbeszabott barátságportrék sorozatából is. Kalmár emlékei szerint a portré Czigánynak a Százados úti művésztelepen bérelt műteremlakásán készült, tehát bizonyosan élet után, nem pedig fotográfia alapján. A portré stílusa magán viseli Czigány egyik legnagyobb példaképének és tanárának, a 19-20. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb mesterének, Ferenczy Károlynak a hatását. Ferenczy kizárólag a lényegre koncentráló művészi alapállásának, minden felesleges sallangot nélkülöző festői gyakorlatának mintája segítette kiteljesedni Czigány hasonlíthatatlanul egyéni, de a klasszikus modern példákat is szem előtt tartó önálló stílusát. Az 1920-as évek első felének klasszicizáló irányai közül emelkedett ki az Európa-szerte elterjedt új tárgyilagosság. Kalmár Margit ihletett képmása az e körbe tartozó lírai vagy festői tárgyilagosság fogalmával közelíthető meg legpontosabban. Czigány ekkori stílusának naprakész voltát bizonyítja, hogy portréjának legközelebbi külföldi párhuzamaiként olyan világhírű olasz festők, mint Felice Casorati és Mario Sironi, vagy a németek közül Georg Schrimpf és Alexander Kanoldt 1920-as évekbeli portréfestészete kínálkozik.