Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czigány Dezső (1883–1938): Dél-francia móló, 1930 körül

2009.12.31

Czigány Dezső (1883–1938): Dél-francia móló, 1930 körül

Olaj, vászon, 53 x 64 cm

Jelzés nélkül

 

Irodalom:

* K. A. (Kárpáti Aurél): Két kiállítás. Pesti Napló, 1927. november 13. 8.

* Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig. Budapest, Magyar Szemle Társaság kiadása, 1935. 247.

* Rum Attila: Czigány Dezső. Budapest, magánkiadás, 2004.

 

Czigány a 20. század első éveiben végigjárta a modern magyar festői törekvések szinte kötelező, Münchentől Nagybányán át Párizsig ívelő útját. S bár a magyar modernizmus e „Bermuda-háromszögében” számos ígéretesnek indult kortársa tűnt el a feledés homályába, Czigány folytonosan megújuló festészetével, felszínen maradt a következő évtizedekben is. Mesterei Hollósy Simon és Ferenczy Károly maradandó értékű tanítása, a modernizmusok útvesztőjében való magabiztos tájékozódás képességével vértezte fel. A tizes években már klasszikusokként tisztelt francia modernek (Cézanne, Gauguin, Matisse és a vadak) elementáris hatását, a huszas évekre sikerült maradéktalan összhangba olvasztania egyéni törekvéseivel. Az 1925–1935 közötti évtizedben elsősorban dél-francia tájképeivel aratott sikert, a kritikusok és a művészetbarát vásárlóközönség köreiben egyaránt. Genthon István művészettörténész pedig, mint „Cézanne elveinek legtisztább képviselőjét” tárgyalja 1935-ös összefoglalásában.

„Nizzai tájai, tavaszi ujjongással fürdenek a friss, világos színekben, amelyeket a redukált formák zártsága köt derűs, meleg, tiszta harmóniákba. Átlátszó, a levegőben és fényben szinte feloldódó halványzöld lombtömegek, tompakék tengersíkok, mosolygó, halkpiros háztömbök s pasztelles sápadtságú figurák alkotják képeinek tárgyi elemeit, amelyek mindig a lényeget, a kép önmagában és önmagából épülő konstrukcióját, a vonalak és formák ritmusát hangsúlyozzák. Czigány új képei rendkívül dekoratívek s kiegyensúlyozottságuk, szinte ünnepi nyugalmuk a természet szemléletébe merült művész benső elmélyüléséről és egyéni előadásmódjának teljes kiforrottságáról tanúskodnak.” – olvasható Kárpáti Aurél, Czigány provence-i tájképeinek első, 1927-es budapesti bemutatójáról írt kritikájában. A következő években Czigány fáradhatatlanul kutatta a francia Riviera, Nizza és környéke feltáratlan természeti szépségeit, delikát színekkel vászonra varázsolt tájképek gyönyörű sorozatában örökítve meg élményeit. Az itt bemutatott, tengerparti kisváros mólóját megörökítő festmény is e remekbe szabott tájábrázolások sorozatába tartozik. A kékes-lilás árnyalatok gazdagságából kibontakozó tenger és ég által közrefogott, geometrikus alapformákra egyszerűsített tájrészlet hűen közvetíti Czigány végletekig letisztult látásmódját, valamint ebben az időszakban mesterfokra emelkedett festői kvalitásait. Az eddig lappangó mű kissé tágabb kivágatú párdarabja 1944-ben, Czigány hagyatéki kiállításán szerepelt.