Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czigány Dezső (1883–1938): Dél-francia táj, 1934 körül

2009.12.31

Czigány Dezső (1883–1938): Dél-francia táj, 1934 körül

olaj, vászon, 50 x 61 cm

jelzés balra lent: Czigány

 

aukcionálva:

* Műgyűjtők 14. Festményárverés, 1993 november. (kat. 152.)

 

 

“Czigány Dezső Nizzában töltötte a nyarat” – tudósította a KUT című művészeti folyóirat 1927 őszén olvasóit. Czigány és családja ekkor már harmadik éve Franciaországban élt, előbb Párizsban, majd 1926-tól a dél-francia Riviérán tündöklő Nizzában találva új otthonra. 1927 novemberében, Székely Aladár fotóművész budapesti műtermében került sor Czigány legújabb festményeinek reprezentatív bemutatójára. A kiállításon javarészt párizsi városképeket és dél-francia tájképeket láthatott a közönség, néhány korábbi aktos kompozíció társaságában. A katalógus képcímei adnak támpontot Czigány barangolásainak helyszíneiről, melyek között Párizs és Nizza mellett szerepelnek a környék gyönyörűbbnél gyönyörűbb tájai: Ville Franche, Mont Boron, St. Laurens du Var, Cagnes-sur-Mer, Cimiez, St. Paul de Vence és Beaulieu. A tárlatról megjelent ismertetések és kritikák egyöntetű elismeréssel üdvözölték Czigány festészetének új irányát, valamint friss tájképeinek világos és életörömöt sugárzó színeit. Ízelítőül a korszak ismert és elismert kritikusainak Elek Artúrnak és Kárpáti Aurélnak a sorait idézem Czigány képeinek ekkori fogadtatásáról: 

“Régen látott vendégül jelentkezik Czigány Dezső egy kis tájképgyűjteményével, melyet a francia Riviérán festett az elmúlt esztendőben. Kiállítását igen izléses környezetben mutatja be, Székely Aladár fényképész Váci utcai szalonjában. Délszak napsütéses tája, tengerének nosztalgiás kéksége: mindaz a szépség, amit dél éghajlata és természete az északról jött ember szeme számára tartogat, szemlátomást földerítette ennek a tépelődő lelkű festőnek a művészetét. A fiatal Czigány Dezső úgyszólván Rembrandt árnyékából lépett ki a művészetbe s a komor színek, a sötét világítás sokáig volt kísérője pályáján. A Riviérán megenyhült komoran látó szeme és kinyílt a csodálatos természet befogadására. Képei gyors kézzel megrögzített tájbenyomások felszívása, azoknak az óráknak, melyekben még a ragyogó délszaki természet is finom melankóliába merültnek látszik. A déli természetnek ezeket a ritka pillanatait kitűnő érzékkel idézte vásznaira Czigány Dezső.”

(Elek Artúr: Czigány Dezső új képei. Ujság, 1927. november 13. 21.)

“Ugyancsak vasárnap nyílik meg Székely Aladár műtermében (IV.,Váci ucca 18.) Czigány Dezső festőművész kiállítása. Ez a kicsiny, de kitűnően megválogatott, nívós kollekció a kiválóan tehetséges, modern művész újabb lendületes előretöréséről számol be. Nizzai tájai, tavaszi ujjongással fürdenek a friss, világos színekben, amelyeket a redukált formák zártsága köt derűs, meleg, tiszta harmóniákba. Átlátszó, a levegőben és fényben szinte feloldódó halványzöld lombtömegek, tompakék tengersíkok, mosolygó, halkpiros háztömbök s pasztelles sápadtságú figurák alkotják képeinek tárgyi elemeit, amelyek mindig a lényeget, a kép önmagában és önmagából épülő konstrukcióját, a vonalak és formák ritmusát hangsúlyozzák. Czigány új képei rendkívül dekoratívek s kiegyensúlyozottságuk, szinte ünnepi nyugalmuk a természet szemléletébe merült művész benső elmélyüléséről és egyéni előadásmódjának teljes kiforrottságáról tanuskodnak.”

(Kárpáti Aurél: Két kiállítás. Pesti Napló, 1927. november 13. 8.)

            A két idézett cikken kívül még tucatnyi írás dícsérte ugyanekkor Czigány új képeit, melyek a műgyűjtők között is rövid időn belül keresetté váltak. A következő években Czigány főként tájképeivel aratott sikereket, úgy erkölcsi mint anyagi tekintetben. A művész és családja 1930-ban hazatérve ismét Budapesten telepedett meg. Ettől kezdve Czigány természetesen gyakrabban szerepelt a hazai tárlatokon, elsősorban a Képzőművészek Új Társasága kiállításain mint korábban. Czigányék a nyarakat továbbra is a dél-francia tengerparton töltötték, de 1934-ben a Spanyolországhoz tartozó Baleári-szigetcsoportra is eljutottak. Az 1933–1934. évben festett képek színe-javát a művész Fränkel József műkereskedő Mária Valéria utcai galériájában mutatta be 1934 decemberében. A kiállított huszonöt mű kevés kivételtől eltekintve tájkép volt. Czigány művészetének lelkes híve, Elek Artúr a következőket írta ekkor:

„Czigány Dezső valamikor Rembrandt barna homályába fúrta bele magát és a barna borongástól sokáig nem tudott szabadulni. De az régen volt s Párizs, benne Cézanne, derűsebb tájakra vonzotta. Alighanem ennek a híres francia festőnek példájára hallgatott, amikor évek sorára a Provence-ba és annak legdélibb részére, a francia Rivierára vonult el csendes munkálkodásra. Onnan hozta haza tájkép sorozatát. A naptól fakóra szívott nyári Provence enyhe tejszerű színei élednek meg Czigány tájképein. Összhatásuk végtelenül megnyugtató: szinte felderítik a téli homályt, amely nehezen fekszi meg mostanában a pesti utcát.”

(Elek Artúr: Két kiállítás. I. Czigány Dezső és Pap Gyula. Ujság, 1934. december 11.)

            Sajnos az 1934-es kiállításnak nem maradt fotóanyaga, így ennek hiányában pontosan nem rekonstruálható, hogy mely képek szerepeltek ekkor a tárlaton. Csak feltételezhető, hogy az 1927-ben kiállított képek hamvas színvilágát pár évvel később felváltó erőteljesebb, expresszívebb ecsetkezeléssel és színekkel festett képei voltak kiállítva ekkor Fränkelnél. Talán az itt bemutatott Dél-francia táj is szerepelt ekkor, mivel stílusa alapján, keletkezése az 1934–1935-ös évekre tehető.