Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Czóbel Béla: Nő fehér fátyolban, 1939

2009.12.21

Czóbel Béla: Nő fehér fátyolban, 1939 k.

olaj, vászon; 61 x 39 cm

j. j. .l.: Czobel

 

kiállítva:

Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok. 1971. április 3 – április 25. Kat.sz.: 129. (Reprodukálva)

 

irodalom:

Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica 7. Budapest, 1934.

Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. Magyar Művészet, 1937. 265-272.

Kassák Lajos: Czóbel Béla. In.: Czóbel Béla festőművész kiállítása. Nemzeti Szalon. Budapest, 1958. 3-17.

Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.

 

 

            Czóbel festészetét a századelő párizsi művészeti forradalmai alakították, hazahozott művei pedig a hazai modernizmus, a nagybányai neós mozgalom elindítói lettek. 1905-ben együtt állít ki a francia expresszionizmus  megteremtőjének tekintett “Vadak” festőcsoport – Matisse, Derain, Dufy, Marquet, Vlaminck – tagjaival. Az első világháborút követően kapcsolata a hazai művészeti élettel megszakad, művei majd három évtizedes párizsi, hollandiai, berlini éveiben csak elvétve jutnak el a magyar művészetkedvelő közönséghez. Egyenletes színvonalú életműve középpontjában mindvégig kizárólag festői problémák állnak, önelvű fejlődése mentes a váratlan stílusfordulatoktól, merész kísérletektől. A harmincas évekre hollandiai és berlini korszakának szigorú, síkszerű szerkezete fellazul, a vastag, sötét körvonalak abroncsaiból kiszabaduló színfoltok térképző szerephez jutnak, éles színkontrasztjait meleg színtónusok szövevénye váltja fel.

            Nő fehér fátyolban című műve a korszak portréfestészetének egyik legérettebb darabja. A korábbi arcképek olykor kíméletlenül őszinte, groteszkbe hajló, a német expresszionizmussal rokon ábrázolásmódjának helyébe egy újfajta, kiegyensúlyozott szépségeszmény lép. A modell beállításának nyugalma az itáliai reneszánsz klasszikus szépségű ideálportréit idézi. Telt asszonyi idomai, gömbölyded arcformája, sötét mandulavágású szemei harmincas évekbeli női arcképeinek közös jellemzője, egyaránt fellelhetőek a Szakácsnő címen ismert, 1930-ban festett Fruchter Lajos kollekciójában volt művén, Madame Daudet 1933-ból származó, egykor a Dévényi-gyűjteményhez tartozó portréján, valamint az 1934-es Piros kendős lány formálásmódjában. A kép legközelebbi párhuzama azonban a Madonna címen ismert, 1937-ben készült arckép, mely a Fruchter-gyűjtemény Czóbel-kollekciójának gyakran kiállított és reprodukált darabja volt. (Philipp 1970. 17. kép) Mindkét mű ugyanazon modellt ábrázolja, az utóbbi valamivel szűkebb képkivágatban. Az előbbi sötétre hangolt színskáláját a lány kékes-lilás kendője határozza meg, míg a Nő fehér fátyollal modelljének arcát élénk vörös-fehér színkettős keretezi. A két kép ugyanazon téma kétféle “hangszerelésben”, eltérő festői megközelítésben.

            “A festészet legtisztább kifejezési módján szól hozzánk. Czóbelnek, ha portréit tekintjük, nincsenek megdicsőültjei és megalázottjai, nincsenek pipázgató kispolgárai, csábítóan szép kokottjai. Az ő fejei olyan világosan egyértelműek, önmagukat adók, mint a fák és virágok, mint a nedvdús növényzet, ami mélyről fakadt illatával, egészséges belső sugárzásával hat ránk” – rajzolja meg Kassák Lajos Czóbel arcképfestészetének karakterét. A Nő fehér fátyolban érzéki festőisége a párizsi iskola törekvéseinek hatását mutatja, de annak könnyed frivolitása nélkül. Czóbel a harmincas évek második felétől mind gyakrabban látogat haza, nyarait Hatvanban, Szentendrén tölti, festészete pedig mind erősebb szálakkal kötődik a hazai hagyományokhoz. Kállai Ernő 1934-ben írt monográfiájában a hazai gyökereket kutatva Koszta József festészetének örököseként jellemzi Czóbelt. Izzó színeinek vaskos anyagisága, materiális valószerűsége, tömör formálásmódja, nyugodt mélysége a hazai tradíciók beolvasztását jelzi művészetében.

            A fehér fátyolban megjelenített, sugárzóan szép fiatal nőt ábrázoló festmény születése 1939-re tehető. Czóbel az előző évben, dél-franciaországi tartózkodása során jegyzi el későbbi második feleségét, Modok Mária festőnőt, akit 1940-ben vesz feleségül. Modok és Czóbel 1939 nyarát Szentendrén töltik, és a háború kitörése miatt már nem térnek vissza Franciaországba. A mű Oscar Ghez, genfi gyűjtő gazdag Czóbel-kollekciójának részeként ezidáig csak a mester 1971-ben megrendezett budapesti retrospektív életmű kiállításán került a hazai közönség elé. A festményt 1975-ben és 1988-ban a párizsi Petit Palais, a svájci műgyűjtő Czóbel-képeit bemutató tárlatán állították ki.