Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Derkovits Gyula (1894–1934): Budai hegyek (Hármashatár-hegy), 1922

2009.12.21

Derkovits Gyula (1894–1934): Budai hegyek (Hármashatár-hegy), 1922

olaj, vászon, 39,6 x 48 cm

jelzés jobbra lent: Derkovits Gy.

életműkatalógus szám: 249. (Hármashatár-hegy)

proveniencia: Ungvárszki Pál gyűjteményéből

 

aukcionálva:

* BÁV 109. Festményaukció, 2002. június 3. (kat. sz.: 138.)

 

irodalom:

* Körner Éva: Derkovits Gyula. Budapest, Corvina Kiadó, 19743.

* Bende János: A képzőművészeti egyesületek története. (kiadatlan gépirat) MTA, MDK-C-II-20.

 

feltehetően kiállítva:

* Derkovits Gyula festőművész kiállítása. Belvedere, Budapest, 1922. november 19 – december 3. (kat. sz.: 22. Budai hegyek)

 

 

A szombathelyi születésű Derkovits Gyula 1918-ig asztalosként dolgozott, de festői életművének legkorábbi darabjai 1912-ből származnak. Az első években önmagát képezte, majd járt az Iparrajziskolába és több budapesti szabadiskola esti aktrajz óráira. Így jutott el a Haris közi szabadiskolába, ahol 1918-tól Kernstok Károly irányításával, már szisztematikus oktatásban részesült. 1918 tavaszán szerepelt először kiállításon egy rajzával. Négy évvel később, 1922-ben már egyéni kiállításon mutatta be hetven képből álló kollekcióját Budapest szívében, a Váci utcai Belvedere helyiségeiben. A kiállítóhelyről Bende János a következőket jegyezte fel: „Belvedere. Ezt a helyiséget Fónagy Béla létesítette és az ismert nevű modern művészek mellett számos olyan ismeretlen fiatal művész munkáit mutatta itt be, akik közül többnek ő volt a felfedezője. Ezeknek a merész fiataloknak a közizléstől merőben különböző képeit abban az időben más művészeti intézmények nem fogadták volna el és így a Belvedere kiállításai gyakran feltűnést keltettek.  A közönség bosszankodott vagy nevetett rajtuk s az egyik konzervatív kritikus ezeket írta az egyik ilyen kiállításról: ’Belvedere annyi mint szépet látni, de a Belvederében nem lehet szépet látni’.” Derkovits kiállítása a tizenegyedik volt e tárlatok sorában és mai közízlés szerint nemhogy nemszép, de egyenesen gyönyörűséges dolgokat mutatott be ekkor. Derkovits legújabb képei közül szerepelt itt többek között a Pásztor (Körner, kat. 269.), a Régi budai temető (Körner, kat. 266.), és a korszak nagy összefoglalásaként alkotott főmű, az Utolsó vacsora (Körner, kat. 285.). E híres és sokat reprodukált remekművek mellett azonban Derkovits kiállított még olajfestésű tájképeket, portrékat és aktokat, valamint közel félszáz akvarellt és tusrajzot. A tájképek között több, a budai hegyeket ábrázoló kép is szerepelt, s köztük minden bizonnyal ott volt a most aukcióra kerülő, eredetileg Budai hegyek címet viselő mű is.

            Derkovits kiállítását megelőzően szerepelt a Belvederében többek között Szobotka Imre, Kmetty János, Kádár Béla és Scheiber Hugó is. Azért őket emelem ki az illusztris névsorból, mivel a Budai hegyek kubista formálásmódja, az ő egykorú művészetükkel rokon és párhuzamos. Tehát Kernstok és a Nyolcak példáján valamint közvetlen hatásán kívül, Derkovitsra erős hatást gyakoroltak a kubizmus eredményeit meglehetős szabadsággal értelmező magyar művészek is. A Budai hegyek hűvös színvilága és éles világítása leginkább Kmetty és Szobotka korabeli festészetével mutat rokonságot.

            Derkovits első (az 1923-ban kezdődött bécsi emigrációját megelőző) korszakát betetőző főműve a már említett Utolsó vacsora (1922, MNG) volt. A kompozíció hátterében a Budai hegyek stílusában festett, apró házakkal meghintett hegyoldal tűnik fel. Hogy a gyönyörű és nagyvonalú tájrészlet önálló műalkotásként is kiválóan helytáll, annak bizonyítéka a Budai hegyek. Csak remélhetjük, hogy lappangó párdarabjai, a szintén 1922-ben kiállított Svábhegy és a  Sashegy című olajképek is előkerülnek valamikor.