Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Derkovits Gyula (1894–1934): Derkovits Ernő arcképe, 1922

2009.12.21

Derkovits Gyula (1894–1934): Derkovits Ernő arcképe, 1922

papír, akvarell, 380x330 mm

jelezve és datálva fent jobbra: Derkovits Gy. 922

Hátul felirat: Derkovits Gyula hagyatékából az „Öcsém arcképe” 1922. Özv. Derkovits Gyuláné 1934

 

„Képet festeni annyit tesz, mint egy síkon, tehát két dimenzióban tiszta festészeti elemekkel, vonallal és színsíkokkal, a síkot mint egyedüli monumentális festészeti formát tiszteletben tartani. Festészetemet minden illuzionisztikus elemtől megszabadítani akarom, mert szerintem csak úgy jöhet létre egy erős festészet, ha tisztára festői formákkal dolgozunk és festjük az élet jelenségeit mindenhonnan, hogy mentül intenzívebben tudjuk magunkat kifejezni.” (Derkovits 1927.)

A szombathelyi születésű Derkovits Gyula 1918-ig asztalosként dolgozik, majd Kernstok Károllyal való megismerkedése indítja el művészi pályáján. Legkorábbi művei 1912-ből ismertek. 1919-ben állít ki először, 1922-ben pedig 70 képből álló kollekcióval nyílik meg gyűjteményes tárlata a budapesti Belvedere helyiségeiben. Kettő Férfifej című munkája szerepel ekkor, az egyik olajfestmény, a másik pedig akvarell technikájú. Az olajkép feltehetően azonos a Szombathelyi Képtár Derkovits-gyűjteményében lévő Derkovits Ernő arcképe című, 1922-es évszámmal ellátott alkotással. (lásd. Körner 1974. 112. kép.) Itt tárgyalt képünk teljes bizonyossággal ehhez a portréhoz készült akvarell-tanulmány, datálása szerint szintén 1922-ből. Feltehetően azonos az 1922-es kiállítás katalógusában 26. tételszám alatt megjelenő Férfifej című akvarellel. Festményünk hátoldalán, az özvegy kezétől származó felirat szerint a mű Derkovits hagyatékában volt 1934-ben, így nem lehetetlen, hogy az Ernst Múzeumban ez évben rendezett kiállítás katalógusában 95. tételszámon feltüntetett Öcsém című, magántulajdonban lévő alkotással is azonos.

Derkovits a Tanácsköztársaság bukása után itthon marad. Prófétai hivatástudata elsősorban önarcképek sorozatában fogalmazódik meg. Próféta követők nélkül, a megváltás áhítása remény nélkül – ez a Derkovitscsal egyívású fiatal generáció művészetének egyik fő szellemi problémája.” (Körner 1974. 54.) E korszakának betetőzéseként hozza létre Utolsó vacsora című kompozícióját 1922-ben, mielőtt elhagyni kényszerül Magyarországot. Egyre komoruló világában önarcképei frontálissá merevülnek, kompozícióit hűvös és éles világítással szabdalja töredezetté. Szűkülő mozgásterében pillanatnyi felüdülést jelenthetett csupán az Ernő öccse portréjával való foglalatoskodás. Az olajképen megjelenő arcot az Utolsó vacsora férfiportréihoz hasonlóan síkokra tördelt, de kevesebb élességgel és puhább fényekkel megvilágítva mutatja be. Az akvarell, technikájából következően még lágyabb hatású, melyen a turbános fej meleg színárnyalatokban gazdagon lobog elő a barna háttérből.

A Szombathelyi Képtár tulajdonában lévő olajfestményt Dr. Gálig Zoltán méltán sorolja Derkovits főművei közé, mivel azon kevés számú alkotás egyike, mely az Utolsó vacsorával együtt a művész 1922-vel záruló pályaszakaszának méltó reprezentánsa. „Olyan késő expresszionista mű, amelyen egyszerre van jelen az összegző, a zárt formákat kedvelő, megnyugodott expresszivitás, és a felületeket síkokra tördelő analitikus látásmód. Európai példákon ez az új tárgyiasságot megelőző állapot. Derkovits esetében a visszalépés kezdete egy festői-expresszív irányba, amelyet sejtetni engednek a festőileg tompított kontrasztok a síkok határfelületén.” (Gálig 1995.)

Az eleddig ismeretlen akvarell-változat nemcsak fontos adalékokkal szolgál a derkovitsi életmű egyik kiemelt fontosságú szakaszához, de önmagában is kimagasló szépségű, múzeumba illő műalkotás. Legközelebbi párhuzama az 1923-ban készült Szántó Zoltánné Révai Emma arcképe című akvarell (reprodukálva: Derkovits Gyula Emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1965. kat. sz.: 21. festmény).

 

Kiállítva:

Derkovits Gyula kiállítása. Belvedere, Budapest, 1922. nov. 19 – dec. 3. kat. sz.: 26.

Derkovits Gyula gyűjteményes kiállítása. Az Ernst-Múzeum Kiállításai CL. Budapest, 1934. okt. kat. sz.: 95.

 

Irodalom:

Ártinger Imre: Derkovits Gyula. (Ars Hungarica 6.) Bisztrai F. Ferenc kiadása, Budapest, 1934. 2. bővített kiadás. Újra közölve: Oltványi-Ártinger Imre: Derkovits Gyula. Szombathely, 1994.

Eugéne Kopp: Derkovits. Singer és Wolfner kiadása, Budapest, 1944.

Körner Éva: Derkovits Gyula. 3. kiadás. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.

Körner Éva: Derkovits Gyula. Corvina Kiadó, Budapest, 1979.

Derkovits Gyula. A Szombathelyi Képtár gyűjteménykatalógusai 1. Szombathely, 1995. Dr. Gálig Zoltán bevezető tanulmányával.