Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A volt Ernst Múzeum

2009.12.20

A „volt Ernst Múzeum” története: 1937–1948

 

Ernst Endre és az Ernst Múzeum: 1937–1939

   Ernst Lajos 1937 április 16-án bekövetkezett halálával lezárult az általa 1912-ben létrehozott Ernst Múzeum történetének első fejezete. Az ezt követő átmeneti korszak első szakasza fia, Ernst Endre nevéhez kötődik, aki 1937 májusától vette át az intézmény irányítását. Ernst Endre művészeti ügyekben ekkor már több mint másfél évtizedes, édesapja mellett szerzett tapasztalattal rendelkezett. 1924-ben ő rendezte a Képzőművészek Uj Társaságának (KUT) első kiállítását az Ernst Múzeumban. 1926-ban a Szinyei Merse Pál Társaság Baráti Körének egyik jegyzőjeként dolgozott és könyvet írt a társaság történetéről és művésztagjairól.1 Ernst Lajos elhunytával Lázár Béla művészeti vezető is távozott az intézményből, így Ernst Endre a Szépművészeti Múzeum két évvel korábban kényszernyugdíjazott igazgatóját, Petrovics Eleket kérte fel a kiállítások rendezésére. Petrovics 1937 októberében az Ernst Múzeum fennállásának 25. évfordulójára és néhai Ernst Lajos emlékére megrendezte a Szinyei Merse Pál Társaság művésztagjainak hatodik kiállítását.2 A ritkának számító művészeti esemény katalógusának bevezetőjét Lyka Károly írta.3 Ezt követően az 1937. év legvégén Petrovics, mint Rippl-Rónai József életművének egyik legavatottabb ismerője és propagátora rendezte meg a tíz évvel azelőtt elhunyt mester reprezentatív emlékkiállítását ugyanitt.4

   A Szinyei Merse Pál Társaság 1938 január 29-i közgyűlésén többek között Ernst Endrét is meghívott tagjai közé választotta, mely a továbbiakban az intézmény kiállítási politikájának fő irányát is meghatározta.5 A Szinyei Társaság hathatós segítségével váltak a közönség számára láthatóvá az előző évben elhunyt művészek közül Pólya Tibor és Magyar-Mannheimer Gusztáv hagyatékai valamint Kernstok Károly gyűjteményes tárlata.6 Ebben és a következő két évben az Ernst Múzeum adott otthont az úgynevezett „Tavaszi Szalon”-nak, mely a Szinyei Társaság szervezésében a pályakezdő tehetségek nagy nyilvánosság előtti megmérettetésére szolgált.7 1938-ban sor került Hollós-Mattioni Eszter, Hrabéczy Ernő, Révész István, Ripszám Henrik, Pólya Iván, B. Vajda Klára, Feleky-Fetter Frigyes, Lesznai Anna és Mikus Sándor újabb alkotásainak bemutatására is.8  Ebben az időszakban a Szinyei Társaság befolyása az Ernst Múzeum működésére ugyan meghatározó volt, de a fiatalabbik Ernstnek lehetősége nyílt az általa propagált művészek bemutatására is. Dési Huber Istvánhoz és Illyés Gyulához fűződő baráti kapcsolatát levelek és visszaemlékezések bizonyítják.9

A progresszív fiatalok köréből, 1938 januárjában Hincz Gyula, Domanovszky Endre és Erdey Dezső, az év végén pedig Barcsay Jenő, Dési Huber István és Székessy Zoltán mutathatták be legújabb műveiket csoportos kiállításokon.10 Ez utóbbit egyik levelében a következőképp kommentálta Dési Huber felesége: „Művészkörökben általában úgy beszélnek erről a kiállításról, mint amilyen szép, modern tárlat már évek óta nem volt. Büszke is rá a fiatal Ernst, csak szegény anyagilag belebukik ebbe a nemes vállalkozásba.”11 A tárlatainak megrendezése érdekében erejét meghaladó anyagi terheket vállaló Ernst Endre, a főként erkölcsi sikerekben gazdag Dési Huber–Barcsay–Székessy kiállítással zárta nyilvános működését 1938 decemberében.

 

Az „Ernst Kiállítások” átmeneti időszaka: 1939 március–május

   1939 februárjában Ernst Lajos hagyatékát s így az Ernst Múzeum teljes műtárgyanyagát elárverezték. A húsz (!) napon át tartó aukcióra a Magyar Királyi Postatakarékpénztár rendezésében és a sors különös fintoraként az Ernst Múzeumban került sor. A műtárgy-, könyv-, és kéziratanyag szétszóródott, egy része Ernst Lajos eredeti szándéka szerint közgyűjteményekbe, nagyobb hányada pedig magángyűjtőkhöz került.12

   „Hosszabb szünet után ismét megnyitotta kapuját az Ernst kiállítások helyisége. Mivel a múzeum anyagát nemrégiben elárverezték, ezentúl Ernst kiállítások címen szerepel.” – adta hírül a Függetlenség 1939 március 5-én.13 Ernst Endre neve ettől kezdve nem bukkan fel sem az ún. „Ernst kiállítások” katalógusaiban, sem pedig a tárlatokról beszámoló kritikákban. 1939 elején a parlament elfogadta a második zsidótörvényt, mely az előzőhöz képest lényeges szigorításokat tartalmazott, többek között a kereskedelemben működő zsidó származású állampolgárok arányát a korábbi húszról tizenkét százalékra csökkentette. Az egyaránt náci-nyilas- és zsidóellenes, középutas, konzervatív réteg részéről pedig nyílt igény fogalmazódott meg, hogy a magyarországi közélet „stratégiai pontjaira” ún. „törzsökös magyarok”, vagyis olyan személyek kerüljenek akik minél régebbre tudják visszavezetni „színmagyar” eredetüket. Az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Bélát a miniszterelnöki székben gróf Teleki Pál követte 1939 februárjában. A második zsidótörvény elfogadása már az ő miniszterelnökségének idejéhez kötődik.14

   Ilyen körülmények között került sor 1939 márciusában az első ún. „Ernst Kiállítás”-ra, melyen a miniszterelnökkel rokoni kapcsolatban álló gróf Almásy-Teleki Éva, gróf Batthyány Gyula és Egry József festőművészekkel, Borbereki Kovács Zoltán szobrászművésszel valamint Schmahl Selysette iparművésszel közös tárlaton mutatkozott be.15 Erdélyi Árpád a Művészet kritikusa e kiállításról szóló ismertetőjét a következőképp kezdte: „Tájékoztatásul előre kell bocsátani, hogy az Ernst Múzeum ezentúl is alapítója, Ernst Lajos szándékai szerint a modern magyar képzőművészetek bemutatkozó otthona lesz. Már az első (márciusi) kiállítással igazolta az Ernst-család művész-szeretetét és hűségét az alapítók, de különösen Lázár Béla igazgatásának hagyományaihoz…”16 Erdélyi a továbbiakban értetlenségét fejezte ki amiért Kállai Ernő a Pester Lloyd-ban szégyenletesnek nevezte, hogy egy olyan nagy művész mint Egry József, kénytelen Batthyány Gyula gróffal közös kiállításon részt venni. Kállai kritikája kisebbfajta botrányt dagasztott. Dési Huber írja egyik levelében, hogy Kállait főszerkesztője Ottlik György is megrótta diplomáciai érzéktől mentes, „túlőszinte” kritikájáért és a felsőbb körök nyomására megvonta tőle a jogot, hogy ezentúl megfelelő instrukciók nélkül írhassa meg véleményét.17 A Nemzeti Ujság név nélkül megjelent kritikája szintén Erdélyivel ellentétes véleményt fogalmazott meg: „Hosszu szünet után ujra kiállítás nyilott meg az Ernst-muzeum helyiségeiben. Egry József és gróf Batthyány Gyula, Borbereki Kováts Zoltán és Almásy-Teleki Éva grófnő egymás mellett minden szempontból éles ellentétet képeznek és ismét igazolják azt, hogy az Ernst kiállítási helyiség vezetőinek nincs egy előre meghatározott komoly programcélkitűzése.”18 A tárlaton résztvevők művészi elveinek különbözősége oly szembetűnő volt, hogy ezt más, Kállainál kisebb kaliberű kritikusok sem tudták szó nélkül hagyni. Mivel Ernst Endre ekkor már hivatalosan nem vállalhatott szerepet az intézményben, nevét sem említik a Horthy Miklós kormányzó és felesége által is megtekintett kiállítással kapcsolatban.19 A tárlatról és a kormányzói látogatásról beszámoló folyóiratok képes riportjainak fotóin Almásy-Teleki Éva már az Ernst Múzeum leendő igazgatójának magabiztosságával mozog, cseveg és mutatja műveit Horthy Miklósnak. Az egyik ilyen fotográfián a kormányzót Teleki Évával és Egry Józseffel beszélgetve örökítette meg a Pesti Napló riportere.20 A fesztelenül barátinak látszó beszélgetésről Bóka László számolt be visszaemlékezéseiben: „Az Ernst-múzeumba mentem, melyet akkor már gróf Almássy-Teleki Éva vezetett, de a háttérből még mindig Ernst Endre súgott neki, Ernst Lajos fia. Akkor éppen azt súgta neki, hogy csináljon egy gyűjteményes Egry-kiállítást. A grófnő izgatott volt, mikor megérkeztem, s valamiért veszekedett Bandival. Kiderült, hogy a grófnő rávette a kormányzót, aki különösen kedvelte őt, hogy nézze meg a kiállítást, s így támogassa. Egry mester is ott fanyalgott. Várták a kormányzót. Érkeztét rendőrök, titkosrendőrök, testőrök előzték meg. Minket – a grófnő jótállására – megtűrtek egy kis irodahelyiségben. A kormányzó érkezését nem láttuk. Körülbelül húsz percet töltött a képek közt, aztán búcsúzott. A hallban Egryhez fordult: ’–Megkérdezhetek valamit művész úrtól? Íróktól is meg szoktam kérdezni. Mondja, kedves Egry, maga ezt komolyan gondolja? Amit fest, kérem. Komolyan gondolja?’ Egry hörgött valamit. Aztán elment Horthy. Fuldokolva röhögtem. Ernst Bandi azonban sírt. Nagy, sűrű, öreg könnyekkel, a vállamra borulva. Egry csendesen szitkozódott. ’De kérem! Ernst! Uralkodjon magán’ – intette a grófnő – ’egészen mocskosra csinálja a tanár úr kabátját.”21 Mint Bóka László soraiból kiderül, Almásy-Teleki Éva és Ernst Endre között nem volt felhőtlen a viszony, a grófnő ugyan rá volt szorulva a segítségére, mégis lekezelően bánt a kiszolgáltatott helyzetben lévő Ernst Endrével.22 Mindennek ellenére Ernst a háttérből továbbra is intézte a kiállításokkal kapcsolatos teendőket, tartotta a kapcsolatot a művészekkel és jelen volt a műtárgyanyagok összeállításánál. Erre utal a Magyarság című, nyilas szellemiségű napilap egy későbbi, 1939 októberében megjelent cikke, amely szerint: „…gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézetének most megnyílt első aukcióján, éppenugy, mint a „volt” Ernst-kiállításoknál ott láttuk a benfentesek mosolyával ajkán a zsidó Ernst Endrét és unokaöccsét Ernst Mihályt!”23 A rendkívül zavaros politikai helyzet és az erőviszonyok kialakulatlansága hűen tükröződött a korszak kulturális eseményein is, többek között ez eredményezhette a kiállítási koncepcióban beállt zavart és a tárlat erősen heterogén jellegét.

   A Szinyei Merse Pál Társaság 1939-ben is az Ernst Múzeumban rendezte meg éves Tavaszi Tárlatát. A kiállítás katalógusának egyik példányában az ekkor szereplő Ősz Dénes Műterem című festménye mellett az „Ernst-díj” kéziratos bejegyzés szerepel. Az Ernst Endre által alapított díjat 1926-ban Komjáti Wanyerka Gyula, ekkor pedig Ősz Dénes kapta meg.24 A következő s egyben utolsó Ernst Kiállítások cím alatt futó tárlat szintén a Szinyei Társaság égisze alatt került megrendezésre. A kiállítás első részében Rózsaffy Dezső emlékkiállítását, a másodikban pedig Szüle Péter, Duray Tibor és Marosán László műveit mutatták be. E tárlaton is nagyon eltérő jellegű alkotók és művek kerültek egymás mellé.25 A Munkácsy-epigonnak számító Szüle és az elsősorban művészeti íróként ismert Rózsaffy plein-air képei mellett, Duray festményeinek és Marosán szobrainak modernsége különös kontrasztot nyújthatott. Együvé tartozásuk kimerült a Szinyei Társasághoz fűződő kapcsolatukban. E kiállítás katalógusának címlapján jelent meg először a tanulmányunk címéül is választott „volt Ernst Múzeum” felirat.

 

Almásy-Teleki Éva és a „volt Ernst Múzeum”: 1939–1948

   Teleki Éva grófnő 1893 augusztus 30-án született Kolozsvárott, Gróf Teleki László és Báró Wesselényi Helén legidősebb gyermekeként. Ifjabb Gróf Almásy Dénessel 1920 októberében kötött házassága után az Almásy-Teleki Éva nevet használta 1984 július 2-án, Budapesten bekövetkezett haláláig. Művészeti tanulmányokat végzett 1916-tól Bécsben, majd 1920 után a Müncheni Akadémia előkészítő rajziskolájában Moritz Heymann tanítványaként. Ezt követően a római Angol Akadémián Lino Lipinsky vezetésével kezdett foglalkozni a sokszorosított grafikai technikák közül a rézkarccal és rézmetszettel, valamint a 18. századi angol művészek által kedvelt mezzotinto eljárással. A Római Grafikusok Egyesülete tagjai közé választotta. Tanulmányutakon járt Német- és Franciaországban, Norvégiában, Izlandon és Afrikában.26 Első ismert budapesti bemutatkozására Schilling Aladár Dorottya utcai rézkarcnyomó műhelyében került sor 1925 decemberében.27 Almásy-Teleki Éva 1931-ben a Szolnok megyei Pusztapóról a budapesti Bajza utca 26. szám alá költözött.28 A Magyar Képzőművészek Egyesületének újonnan megválasztott tagjaként 1931 tavaszától 1934 teléig három alkalommal szerepelt műveivel a Műcsarnok kiállításain.29 Rézkarcai közül hármat reprodukcióban közölt A Magyar Legujabb Kor Lexikona 1932-ben.30 A Képzőművészeti Főiskola tanáraként működő Varga Nándor Lajos 1935-ben, a rézkarc történetét feldolgozó könyvében, Almásy-Teleki Évát is említi.31 Két évvel később, a korszak egyik legkiválóbb műkritikusa, Elek Artúr a következőket írta a grófnő művészetéről: „Grafikusaink sorában a legfiatalabbak egyike Teleki Éva grófnő. Külföldön tanulta a grafika különböző eljárásait, közülök azt a kettőt is, amelyet legnagyobb kedvvel mível: a rézkarcot és a mezzotintót. Teleki grófnő több rézkarcolónktól abban különbözik, hogy míg azok úgyszólva rögtönzők és megábrázolásra kiszemelt tárgyukat a pillanatnyi benyomás rögtönzöttségével igyekeznek megragadni, vagyis gyors vázlat alakjában, ő a motívumot egész kiterjedésében és minden részletében kimeríti. Karcai nem vázlatos, hanem kalligrafikus előadásukkal nagy munka és nagy türelem eredményei. […] Az impresszionista előadású rézkarchoz mérve, Teleki Éva grófnő karcai csaknem festményhatásúak.”32

   Almásy-Teleki Éva első s egyben utolsó gyűjteményes kiállítására 1939 márciusában került sor az Ernst Múzeumban. A színes rajzokból, rézkarcokból, pasztellekből és mezzotintókból álló kollekcióban a  főnemesi portrék és a korszak kulturális és politikai közéletében jelentős személyek képmásai mellett vallásos tárgyú művek és tájképek szerepeltek.33

   Az 1939 elején elfogadott második zsidótörvény következményeként Ernst Endre már hiába igényelte Ernst Lajos aukciós jogának nevére történő átírását és meghosszabítását.34 Az e téren egyeduralkodó Postatakarékpénztár mellett 1939 nyarán csak két személy, előbb Almásy-Teleki Éva, majd a jogi doktorként végzett, 1935-ig aktív politikusként működő, valamint az 1920-as évek közepétől műkereskedelemmel is foglalkozó dr. Kállay Tamás kaptak aukciók rendezésére jogosító engedélyt.35 A koncesszió kézhezvétele után, Almásy-Teleki Éva többek között a következőket nyilatkozta az Esti Kurir riporterének: „Társ nélkül, teljesen önállóan rendezem meg aukcióimat, […] Célom az, hogy – amint erre az engedélyokirat is kötelez – a fiatal magyar művészek csoportos kiállítását évente több alkalommal is megrendezzük. Nagy súlyt helyezek erre, mert a lehetőségekhez képest minden elérhető alkalommal a fiatal magyar tehetségek segítségére kell lennünk. Eddigi tervek szerint az első ilyen csoportos kiállítás után, ugyancsak itt rendezzük meg Bernáth Aurél kiállítását, de ezenkívül több emlékkiállítást is készítünk elő, többek között Ferenczy és Vaszary műveiből. Ezeket Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum volt főigazgatója rendezi. […] Tárgyalásokat folytatok a külföldön lévő magyar műbecsű tárgyakra is, festők, szobrászok műveinek hazahozatalára vonatkozóan. Hogy ez sikerüljön, természetesen nagymértékben attól függ; a Magyar Nemzeti Bank milyen mértékben lesz segítségemre, annál is inkább, mivel az itteni kiállított tárgyakra előlegeket nyujtok.36 Kapcsolatai révén a grófnő számíthatott a Magyar Nemzeti Bank támogatására. Az aukciós jog megszerzésével találta biztosíthatónak az Ernst Múzeum intézményének fenntartását.37 A művészeti intézmény 1939-ben a Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete (volt Ernst Múzeum) néven került bejegyzésre.38

   1939 szeptemberében jelent meg Hunyady Sándor író, Almásy-Teleki Évát a nagyközönségnek bemutató, Erdélyi grófnő című cikke. Ebben a már ismertetett tényeken kívül a következőket írta: „Hallgatva néztem, amíg beszélt. Gyönyörködtem benne, hogy milyen szép. Valahogy máskép szép, mint a rendes, modern asszonyok. Van rajta valami történelmi, valami kosztümszerű. Hiába cigarettázik, rendkívül könnyen elképzelhető várúrnőnek, akinek apródok viszik a sleppjét. Hallgattam, néztem és odaképzeltem mögéje az erdélyi arisztokrácia óriási tablóját. Teleki Évával, mint minden erdélyi mágnással, óriási szerencsétlenség történt a román impérium átvétele után. Elveszítette vagyonát és körös-körül minden rokon és ismerős család tönkrement. Földjeiket és pozíciójukat elvették, egyik napról a másikra a legnagyobb bőségből bizonytalan sorsba kerültek, abba az úgynevezett cifra nyomorúságba, amely annál kínosabb, mert hiszen szinte erkölcsi kötelességük úgy viselkedni, sőt úgy élni, ahogyan az történelmi rangjukhoz illik. Mily nehéz lehet grófnak lenni, amikor nincs miből! Mily gondterhes várkastélyban lakni, amelyet fenyves park vesz körül, amikor néha az egész kastélyban nincs annyi pénz, hogy egy új pakli pasziánsz kártyát lehessen venni a régi helyett, amelyben minden harmadik lapnak le van törve a füle. Természetes, hogy a grófnőn nyoma sem látszik ennek a tragédiának. Neki sikerült. Karriert csinált. Karriert? Mily naivság! Egy Teleki grófnő. A Gubernátor ivadéka! Elegáns, energikus, jókedvű. Van benne valami kedves üzletiesség, amely még jobban megmutatja úri fajtáját. […] Igazán, azt hiszem, ha egész Európát árvíz borítaná el, legelőször az erdélyi arisztokrácia merülne fel belőle. Ácsok lennének, halászok, pásztorok. Mindegyik ért valami mesterséghez. Teleki Éva grófnő számára sem puszta szórakozás a művészet, hanem, mint látjuk, reális foglalkozás.”39 Hunyady sorainak olvastán felmerül a kérdés, hogy a szerző viccelt vagy komolyan gondolta-e amikor az erdélyi arisztokrata társadalom és ezen belül Almásy-Teleki Éva sorsát, annak jellemző megvilágításaként, anekdotikus könnyedségű példabeszédben kapcsolta össze a „letört fülű kártyalapok tragédiájával”. Vajon mit érthetett az alatt, hogy a grófnő bár cigarettázik, mégis másképpen szép mint a „rendes, modern asszonyok” és „úri fajtájának” bizonyítékaként „kedvesen üzleties”. Az „erdélyi arisztokrata sikertörténetét” a szélsőjobboldali nyilas Magyarság című napilap Vigil (!) álnevű szerzője már egészen másképp kommentálta: „Gróf Almásy-Teleki Éva rendez jövőre kiállításokat és aukciókat az Ernst-múzeum helyiségeiben. Ehhez a fordulathoz nem akarunk megjegyzést fűzni! Mindenkinek egyéni képzeletére bízzuk, hogy erre vonatkozóan mit gondol, de hisszük, hogy minden magyar ember ugyanazt fogja gondolni, mint mi.”40

   Az ellentétes véleményekből kitűnik, hogy a második világégés küszöbének kizökkent és abszurd világában szinte minden lehetséges volt. Elszegényedett arisztokraták és aktív politikusok kerülhettek, a végletesen szétzilált társadalomban, addig elképzelhetetlen helyzetekbe és pozíciókba. Almásy-Teleki Éva áttételesen gróf Teleki Pál 1939 februári, másodszori miniszterelnökké való kinevezésének köszönhette, hogy a magyarországi kulturális élet „stratégiai pont”-jának minősülő Ernst Múzeum vezetői posztjára került. Almásy-Teleki Évának az egyre erősödő nyilas mozgalommal szembenálló miniszterelnökkel való rokoni kapcsolata adhatott okot a fentebb idézett Vigil még óvatos, de nyilvánvalóan támadó élű megjegyzésére. A sorok között olvasni tudók felé azon véleményének adott hangot, hogy a nyilasokkal szembenálló törzsökös magyarok csoportosulásai mögött a zsidó pénzarisztokrácia munkálkodása húzódik meg.

   Almásy-Teleki Éva első aukciójára 1939 szeptember végén került sor, melynek katalógus-előszavát a következő gondolattal zárta: „Ma, midőn fokozott éberséggel őrködünk nemzeti kulturánk klasszikus javai felett, lelkesitő feladat számomra, hogy első aukcióm anyagaként éppen a magyar művészet klasszikus mestereit mutathatom be, remélve, hogy szemléletük ösztönzést nyujthat uj gyüjtemények keletkezésére.”41

   Erdélyi Árpád műkritikus, a Szinyei Társaság által erkölcsileg támogatott intézmény kiállításairól 1938-tól kezdve folyamatosan közölt kritikákat a Kende Béla által 1936-ban indított konzervatív jellegű, de a modern kezdeményezések iránt sem érzéketlen Művészet című folyóiratban. Almásy-Teleki Éva első aukciójával kapcsolatban a következőket írta: „Gr. Almásy Teleki Éva a minap rendezte első nyilvános aukcióját. Az előkelő közönség sorában megjelent a spanyol követ feleségével, Gróf Hadik Mihály, Petrovics Elek és néhány arisztokrata. Minden képre akadt árverező. […] Almásy Teleki Éva; aki egészen különleges helyet foglal el a jelenkori művészek között, ezzel az első aukcióval is igazolja azt a várakozást, amelyet a volt Ernst-múzeum vezetésével kapcsolatosan a szakkörök és a pályatársak hozzáfűztek.”42 Arra vonatkozóan, hogy mennyire váltotta be az aukció és a grófnő műkereskedőként való első nyilvános szereplése a hozzáfűzött reményeket, egy későbbi árverési katalógus előszavából értesülhetünk 1942-ből: „Mikor a Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézet 1939 koraőszén, a második világháború küszöbén, első művészeti aukcióját rendezte, művásárló közönségünk akkori fogyatékos érdeklődése után ítélve, senki sem merte volna megjövendölni, hogy rövid három esztendő multán már jubilálhat is és megnyithatja tizedik nagy vásárát,…”43

1939-ben a politikai helyzet még annak dacára sem volt igazán kedvező a hazai műkereskedelem szempontjából, hogy a számos, származása alapján másodrendű állampolgárrá degradált műgyűjtő és műtárgyakat birtokló személy könnyebben szállítható értékekben próbálta kimenteni Magyarországról vagyonát.

Az Ernst Lajos által létrehozott, úgy belföldön mint külföldön egyaránt hírneves intézményben, mely fennállásának 25 éve alatt több mint másfélszáz kiállítással és számos rendkívül sikeres aukcióval vívta ki presztízsét, kiállítani mindenkor rangot és tekintélyt jelentett a művészeknek. Almásy-Teleki Éva számára komoly kihívást jelentett az Ernst Múzeum átvétele és színvonalának megtartása. Művészeti tanácsadója ugyanaz a Petrovics Elek lett, aki korábban Ernst Endre munkáját is segítette. Az aukciók műtárgy anyagának meghatározása és leírása a már Ernst Lajos által is foglalkoztatott Csányi Károly művészettörténész feladata volt. A háttérben pedig egészen 1942 tavaszáig, a kengyelpusztai munkaszolgálatos táborba való hurcolásának idejéig, tapasztalataival valamint kapcsolatrendszerével támogatta az új igazgatót Ernst Endre is.44

   Almásy-Teleki Éva a korábban tervezett első csoportkiállítás helyett, Bernáth Aurél 1912 és 1939 között született alkotásainak gyűjteményével nyitotta meg tárlatainak sorát 1939 október végén.45 Ernst és Petrovics révén a Szinyei Társaság továbbra is meghatározó szerepet játszott az intézmény kiállítási politikájában. A társaság prominens tagjának számító Bernáth írta a tárlat katalógusának előszavát, s feltehetően ő is rendezte meg saját kiállítását. A Művészeti Intézet 1939. évi utolsó eseményeként került sor a grófnő és dr. Kállay Tamás műkereskedő, közösen rendezett második aukciójára.46 A Bernáth-kiállítással ismét régi rangjára emelkedett intézmény financiális gondjai kényszeríthették a grófnőt, hogy a korábbi határozott kijelentésével ellentétben egy másik kereskedővel társulva rendezze meg második árverését.

   1940 elején Petrovics Elek, Teleki Éva és Batthyány Gyula, valamint – a korszak francia-magyar kulturális kapcsolatainak egyik legtevékenyebb propagátoraként és számos, magyarországi művész monográfiájának írójaként ismert –, François Gachot közreműködésével nagysikerű francia művészeti kiállítást rendezett a „volt Ernst Múzeum”-ban.47 A javarészt 19–20. századi francia impresszionisták és posztimpresszionisták közel két és félszáz alkotását felvonultató tárlat legnagyobb része egyedi és sokszorosított grafikákból állt, melynek közel fele az ekkorra már a Szépművészeti Múzeum tulajdonába került Majovszky-gyűjteményből került ki. A kiállítás iránti fokozott érdeklődés okán utánnyomásban is kiadott kétnyelvű, képes katalógus műtárgylistája, a francia képzőművészet átfogó igényű és reprezentatív válogatásáról tanuskodik.48 A Majovszky-gyűjtemény darabjain kívül a Fővárosi Képtár is kölcsönadta a Gróf Zichy Jenő által adományozott francia műveket, számos remekművel pedig magángyűjtők járultak hozzá a tárlat színvonalának emeléséhez.

   A francia mesterek bemutatóját a franciás irány egyik legrangosabb hazai képviselőjeként számontartott Vaszary János emlékkiállítása követte 1940 márciusában, melyet szintén Petrovics Elek rendezett. Az emlékkiállítások műfajától idegen elemként, a főként a művész özvegyének tulajdonában lévő művek java része eladó volt.

   Teleki Pál miniszterelnök 1940 decemberében „örök barátsági” szerződést kötött Jugoszláviával. Az egyre erősödő náci nyomás alatt emigráns kormány megalakítását fontolgató Teleki és az ország számára Jugoszlávia volt az utolsó összekötő kapocs a nyugati hatalmakkal. A két ország közötti viszony szorosabbra fűzésének érdekében született megegyezés előkészítő fázisában, Almásy-Teleki Éva 1940 április végén – közvetlenül harmadik aukcióját követően49 – Belgrádba utazott, a két ország közötti kapcsolatok ápolására létrejött, Magyar-Jugoszláv Társaság által rendezett magyar képzőművészeti kiállítás alkalmából. A kulturdiplomáciai küldetésben járó grófnőnek, Pál jugoszláv kormányzóherceg a Szent Száva-rend III. fokozatú kitüntetését adományozta a kiállítás záróünnepségén.50

   1940 májusában a Szinyei Merse Pál Társaság ismét a „volt Ernst Múzeumban” rendezte meg éves Tavaszi Szalonját, a fiatalon elhunyt Balázs János emlékkiállításával egybekötve.51 Eközben Almásy-Teleki Éva a belgrádi bemutatót követő zágrábi kiállítás szervezésével, tovább folytatta diplomáciai tevékenységét. Az 1940 nyarán megnyílt, szintén a magyarországi művészet reprezentatív bemutatását célzó tárlatot, a zágrábiak az 1896-os millenáris ünnepségek alkalmából Budapesten felépített és a horvát kiállítás színhelyéül szolgáló, majd lebontása után Zágrábban ismét felállított pavilonban rendezték meg.52 A híradások szerint sikeres kiállítás-sorozatot jugoszláv művészek, Almásy-Teleki Éva által rendezett budapesti bemutatója követte volna, melyre azonban a belgrádi németellenes fordulat, Teleki Pál öngyilkossága és Jugoszlávia lerohanása miatt már nem kerülhetett sor.53

   Visszatérve a „volt Ernst Múzeum” történetére, 1940 szeptemberében a Ganz Foto Club bérelte ki annak helyiségeit, a Petzval József emlékére rendezett művészi fényképkiállítás céljára. Októberben Ferenczy Károly posztumusz gyűjteményes tárlatát, Petrovics Elek rendezésében láthatta a nagyközönség ugyanitt.54 Az év végén került sor a grófnő negyedik, nagy művészeti aukciójára. A második bécsi döntés alapján Romániától visszacsatolt területekről átáradó műtárgyanyag elősegítette a műkereskedelem fellendülését. Az 1941 és 1944 közötti időszakban általában egy, de nem ritkán két aukció is megrendezésre került a kiállítások közötti szünetekben. Ez utóbbiak ritkulása azonban nem ment a minőség rovására. Így 1941 januárjában Iványi-Grünwald Béla, Petrovics által rendezett hagyatéki kiállítása következett.55 Az ötödik aukciót Barcsay Jenő, Dési Huber István, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő és Ferenczy Béni csoportos kiállítása követte.56 A katalógus előszavát Lyka Károly írta, aki a négy festőből és egy szobrászból álló társaságot, művészi elveiket tekintve szorosan együvé tartozó csoportként értékelte, bemutatott alkotásaikat az átlag műpiaci követelményeket messze meghaladó kvalitásúnak ítélve.57 Almásy-Teleki Éva az 1941. évben még további két aukciót rendezett.58

   A Művészeti Intézet, Bernáth Aurél újabb képeit és a Hoffmann Edit által rendezett, Rippl-Rónai József válogatott, kizárólag magángyűjteményekben lévő műveit bemutató kiállítással nyitotta a következő évet.59 Bernáth Aurél két esztendő művészi termését méltató kritikáját Bauer Jenő a következő gondolattal zárta: „Bernáth Aurél ez újabb kiállítása mély és maradandó benyomást hagy a szemlélő lelkében, amilyenre csak igazán kiforrott, eredeti alkotók tarthatnak számot.”60 A következő nyolcadik aukció után közvetlenül, Bartha László, Hrabéczy Ernő, Cserepes István, Koffán Károly és Szabados Jenő festőművészek csoportkiállítására került sor. A Szinyei Társaság a fiatalok érvényesülését segítő, éves Tavaszi Szalonját Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete helyett a Nemzeti Szalonban rendezte meg 1941-től. Az addig szorosnak mondható kapcsolat gyengülése eredményezte, hogy az utóbbi, szintén a Szinyei Társaság holdudvarába tartozók csoportkiállítása már csupán egy hétig állt nyitva a közönség előtt. Mint Pogány Ö. Gábor írta ismertetőjében: „Szinte titokban, visszhang nélkül zajlott le ez a bemutató. A vendéglátó vállalat kissé szűkkeblűen bánt a kiállító művészekkel, akik ezúttal mindössze egy heti időtartamra kerültek a nyilvánosság elé. Pedig az anyag több figyelmet érdemelt volna.”61

   Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézetében, melyet színvonalas kiállítások rendszeres rendezésének kitételével hozhatott létre, a kommerciális szempontok erősödése tapasztalható az 1940-es évek elejétől. 1942-ben még két további aukcióra került sor a „volt Ernst Múzeum”-ban. A novemberben megrendezett tizedik, ún. „nagy művészeti aukció” katalógusának előszavában az egyre sikeresebb aukciós élet és a műtárgypiac fellendülésének okairól a következőket olvashatjuk: „Ez a meglepő eredmény természetesen nemcsak a fiatal műintézet egészséges organizációjának köszönhető, hanem annak a kedvező fordulatnak is, mely hazai műpiacunkon 1940 őszén következett be és amely azóta – ha olykor hónapokra tehető sztagnálással is – folyton emelkedőben van. A modern gépháborúban nyilván érvényét vesztette a klasszikus közmondás [inter arma silent musae] és az emberek örvendetesen ma is változatlanul érdeklődnek a művészi szépség alkotásai iránt.”62 A szövegben említett, 1940 őszének „kedvező fordulata” a második bécsi döntés következtében ismét jelentősen megnövekedett területű Magyarországnak a fasiszta hatalmakhoz való, egyre leplezetlenebb közeledését jelentette. Műkereskedelmi szempontból ez valóban fellendülést eredményezett, mely egyrészt a visszacsatolt területekről beáramló nagy mennyiségű műalkotásnak volt „köszönhető”, másrészt annak, hogy a zsidó származású műgyűjtők, az egyre sürgetőbb kényszer alatt, műtárgyaik javát ily módon voltak kénytelenek elkótyavetyélni. Míg a múzsák, ha nem is hallgattak, de suttogóra fogták, a lázas eladási és befektetési hullám fellendülést eredményezett a műtárgykereskedelemben.

   A két sikeres árverés után báró Mednyánszky László, kizárólag budapesti magángyűjteményekben lévő festményeiből nyílt kiállítás az intézményben 1943 elején.63 A következő, immár tizenegyedik aukció után, ismét a Barcsay Jenő, Dési Huber István, Domanovszky Endre és Gadányi Jenő által egyre szorosabbra kovácsolódott csoport bemutatójára került sor, Ferenczy Béni helyett azonban Borsos Miklóssal és meglepő módon Gróf Pálffy Péterrel kiegészülve, Petrovics Elek rendezésében.64 Bár a főnemesi származású, liberális beállítottságú és a legmodernebb művészeti kezdeményezésekkel rokonszenvező Pálffy Barcsayékkal együtt vett részt 1937-től 1943-ig a KUT valamennyi kiállításán, e stílusbeli egyezéseket is mutató, szűkebb csoporttal való közös szereplése emberileg jogos, művészileg azonban indokolatlan volt. Dési Huber Istvánné írja, hogy eredetileg ismét Ferenczy Béni lett volna a csoport szobrász-kiállítója, aki azonban külön termet akart műveinek bemutatására, mely kívánságát Petrovics Elek, a hosszas rábeszélés ellenére sem teljesítette. Ezért Ferenczy művei helyett Borsos Miklós szobrai szerepeltek a kiállításon.65

   A Dési Huber özvegye által összeállított kötetből értesülünk Ernst Endre élettörténetének szomorú végkifejletéről is: „Októberben [1942] meg Ernst Banditól jött egy – Barabás Tibor íróval közös lap, Sárospatakról, a kengyelpusztai munkaszolgálatos táborból: „Szeretettel és ragaszkodással gondolok Rád – írja – emlegetlek, s remélem a KUT tárlaton sikered volt. Fenti barátommal sokat beszéltünk Rólad; bármi is van körülötted, a jövő Téged fog igazolni, s néhány barátodat, akik benned hisznek! Én szomorúan élek öt hónapja. Írj 15 sort, ne többet! S szeretettel köszönt elkallódott Ernst Bandid.”66 Ernst Endre tehát 1942 májusától már bizonyosan nem vehetett részt a „volt Ernst Múzeum” ügyeinek intézésében, sorsának alakulása további kutatásokat igényel. A fennmaradt dokumentumok alapján bizonyos, hogy 1942 februárjában még részt vett a Szinyei Merse Pál Társaság emlékünnepségén, de annak 1945-ös, jubiláris kiállítási katalógusában már elhunytként szerepel.67

   Az 1943-1944-es szezont, jelenkori francia festőművészek kiállításával nyitotta meg Almásy-Teleki Éva műintézete.68 A legfiatalabb, kortárs francia művészek alkotásait felvonultató kiállítás anyagát a francia állam még 1940-ben indította körútra, melynek utolsó európai állomásaként érkezett ekkor Budapestre. A több mint száz kiállított alkotás java, a háborús viszonyok közötti szállítási nehézségek miatt eladó volt.69 A kiállítással kapcsolatos teendők intézését és a tárlat anyagának rendezését, ismét a két ország közötti „kulturális nagykövet” szerepét betöltő François Gachot vállalta. A magyar közönség számára alig ismert kortárs francia művészek, kulturális és kereskedelmi szempontból egyaránt sikeres kiállítását a kritika is egybehangzóan üdvözölte. Genthon István a legújabb francia képzőművészeti fejleményeket történeti hátterük és kiindulási pontjaik elemzésével kapcsolta össze tanulmányában, a kiállítás hibájaként csupán André Masson és a szürrealisták hiányát emelte ki.70

   Ezt követően Almásy-Teleki Éva 1943 novemberében megrendezte tizenkettedik, majd a következő év februárjában utolsó aukcióját. 1944 március 19-én nyílt meg – pontosan azon a napon, amikor a német csapatok bevonultak Magyarországra – Barzó Endre, Benedek Jenő, Fónyi Géza, Miháltz Pál és Ilosvai Varga István festőművészek, valamint Jálics Ernő, Kerényi Jenő és Borbereki Kovács Zoltán szobrászok csoportos kiállítása.71 A Petrovics Elek által rendezett tárlatról nem tudni meddig volt látható a nagyközönség számára, így annak időpontja is kétséges, hogy pontosan mikor zárta be végleg kapuit az Almásy-Teleki Éva által vezetett intézmény. Annyi bizonyos csupán, hogy a grófnő neve alatt futó kiállítások és aukciók sora megszakadt, a sajátos sikertörténet pedig végéhez ért. Almásy-Teleki Éva 1939 és 1944 közötti, „volt Ernst Múzeum”-beli működéséhez tizenhárom, anyagiak tekintetében egyre sikeresebb aukció és ugyanennyi kiállítás fűződik. A magyarországi kortárs művészek emlék- és csoportkiállításai mellett két, francia alkotók műveit bemutató tárlattal is megajándékozta közönségét.

 

A Művészeti és Kereskedelmi Intézet eseménytörténete: 1945 május–augusztus

   A háborúban erősen megrongálódott a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon, így a komolyabb kiállító helyek közül csak az Ernst Múzeum maradt épségben. Ennek helyiségeit 1945 első hónapjaiban katonai raktárnak használták.72 Azt követően, hogy 1945 április 13-án végleg befejeződtek Magyarország területén a fegyveres harcok, a „volt Ernst Múzeum” Művészeti és Kereskedelmi Intézet néven nyitotta meg ismét kapuit. A megújult intézmény vezetőinek névsorában Réthi Zsigmond, Rutz Gyula, Szilárd Vilmos és Grünberger Lajos műkereskedők mellett feltűnik Almásy Dénes, Almásy-Teleki Éva férjének neve is. Meghirdetett programjukban a művészeti kiállítások mellett aukciók rendezését ígérték, hagyatékok leltározásával és becslésével bővítve ki tevékenységük körét.73 1945-ben aukciókra nem került sor, kiállításokat viszont több párt és szövetség is szervezett az intézmény helyiségeiben. 1945 májusában a Munkáskultúrszövetség és a Szociáldemokrata Képzőművészek Társasága rendezte meg közös kiállítását. Júniusban a Nemzeti Parasztpárt a Dózsa György szobor-alap javára rendezett reprezentatív, eladással egybekötött kiállítást kortárs művészek alkotásaiból. A tárlatot Berény Róbert, Bernáth Aurél, Ferenczy Béni, Pátzay Pál és Szőnyi István rendezték. Augusztusban a Nemzeti Sportbizottság és A Magyar Képzőművészek Szabadszervezete kiállítására került sor, melynek egyik védnöke Gróf Teleki Géza, a tragikus körülmények között elhunyt miniszterelnök fia volt, aki 1944 decembere és 1945 novembere között az Ideiglenes Nemzeti Kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztját töltötte be. A tárlatot Bernáth Aurél, Fried Pál, Kmetty János, Pátzay Pál és Szőnyi István rendezték. A tárlat fő témáiként a sportot és a Balatont jelölték meg. A sportoló, vagyis különböző testgyakorlatokat egymással vagy egymás ellen végző embereket bemutató képzőművészeti alkotásokat és balatoni tájábrázolásokat rendkívül erőltetett kapcsolatba kényszerítő tárlattal a Művészeti és Kereskedelmi Intézet befejezte működését.

 

A Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat eseménytörténete: 1945 október – 1948 október

   1945 őszén Almásy, Grünberger, Réthi, Rutz és Szilárd új konzorciumot hozott létre Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat néven, mely továbbra is a „volt Ernst Múzeum” helyiségeit használta. Először a Szociáldemokrata Párt Képzőművészeinek Társasága és az általuk meghívott művészek kiállítására került sor 1945 októberében. A Nemzeti Szalon volt főtitkára, Bende János által rendezett tárlat katalógusában Szakasits Árpád a következőket írta a későbbi események tudatában merésznek mondható előszóban: „A művész ne szolgáljon senkit, csak egyedül az igazságot. Bizonyára veszedelmes mesterség, de ha műveli, páncélnál is erősebb fal védi: az igazságot szomjúhozó milliók szeretete és szolidaritása és ami számára, ha igazi művész, még ennél is fontosabb, szellemének szabadsága, mert ’az igazi művészet a legteljesebb szabadság és csak a legteljesebb szabadság hozhatja létre, sohasem parancs, vagy rendelet, szóval egy cél, amely nem tisztán művészi’”.74

   1945 novemberében a Szinyei Merse Pál Társaság fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából rendezett kiállításnak adott otthont a „volt Ernst Múzeum”. A társaság, katalógusának előszavául Petrovics Elek pár hónappal korábbi – közvetlenül halálát megelőzően tartott –, serlegbeszédét közölte le: „…abból, hogy vezetőink oktalansága odakötötte sorsunkat a vesztébe rohanó Németbirodaloméhoz és ezzel példátlan szerencsétlenségbe taszított bennünket, vajjon ebből azt a következtetést vonjuk-e le, hogy most már elszakadjunk nemcsak Németországtól, hanem az egész nyugattal meglazítsuk kötelékeinket? Ami különösen a művészetet illeti, távolodjunk el a francia művészet dicsőséges alkotóinak lelket edző, szellemet élesztő, izlést nevelő példájától, mely 100 év óta fároszként világított a messzeségből nekünk? Sohasem óhajtottuk, hogy egyetlen oldalról jövő idegen befolyás irányítsa a művészetünk fejlődését, de meg vagyok győződve, hogy ostobaságot újabb ostobaságával tetőznénk, ha kifelé vonulnánk abból a szellemi övezetből, ahonnan annyi ragyogó tehetség fénye sugárzik felénk, ahonnan olyan szárnyaló törekvések, termékeny mozgalmak indultak útnak és ahol olyan maradandó eredmények születtek, mint sehol egyebütt.”75 Petrovics leplezetlenül nyilvánította ki emlékbeszédében a vulgármarxizmussal ellentétes véleményét, mely szerint a nyugati kultúreredményektől való totális elzárkózás csakis kárára lehet és gátjául szolgálhat a magyarországi művészet fejlődésének. A Szinyei Merse Pál Társaság 1949-ben kényszerült működésének beszüntetésére.

   1946 februárjában a négy műkereskedő és Almásy Dénes vállalata megrendezte első aukcióját, melyet 1948 októberéig további nyolc követett. Az évenkénti három árverés viszonylagos sikerét elsősorban az alacsony árak határozták meg.76 Arra nézve, hogy Gróf Almásy Dénesnek milyen szerep jutott a vállalat életében, nincs információnk.

   1946 márciusában a rövid életű Rippl-Rónai Társaság rendezte meg első kiállítását a „volt Ernst Múzeum”-ban.77 Katalógusának előszavát Genthon István művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum ekkori főigazgatója írta. 1946-ban még sor került a „Magyar Képzőművészetért”, Bende János által patronált kiállítás-sorozatának két tárlatára. Majd az  évet Márffy Ödön, novemberi gyűjteményes kiállítása és Gadányi Jenő, Miháltz Pál, Szalatnyai József és Vaszkó Erzsébet festőművészek, valamint Földes Lenke, Szandai Sándor és Vedres Márk szobrászok csoportos tárlata zárta decemberben. Ez utóbbi két kiállítás katalógusának előszavait Kállai Ernő írta. 1946 júliusától már csak az aukciós jegyzékekben szerepelt a „Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat” elnevezés, a kiállítások katalógusain csupán „volt Ernst Múzeum” olvasható.

   1947 januárjában a hadifoglyok támogatásának céljából nyílt meg a Magyar Művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítása, Gadányi Jenő és Herman Lipót rendezésében. Március végén Gráber Margit, Perlrott Csaba Vilmos és Szobotka Imre állították ki újabb műveiket.78 Áprilisban a három évvel korábban elhunyt Dési Huber István emlékkiállítására került sor, a kritikákban egyre gyakrabban ismét Ernst Múzeumként emlegetett intézményben.79 A kiállítást Kállai Ernő rendezte és Ortutay Gyula kultuszminiszter nyitotta meg. 1947 nyarán a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete vidéki csoportjainak első kiállítását láthatta a közönség.80 1947 elején e képzőművészeti szervezet indította útjára a Szabad Művészet című folyóiratot, mely folyamatosan közölt kritikákat és ismertetőket az Ernst Múzeum aktuális kiállításairól. Az évet Bor Pál és Modok Mária novemberi, gyűjteményes kiállítása zárta.

   Az intézmény 1948 végén történt államosítását megelőzően még három gyűjteményes tárlatra és ugyanennyi aukcióra került sor. Kelemen Emil márciusi kiállítását81 Gadányi Jenő gyűjteményes követte áprilisban82, majd 1948 május 2-án Faragó Pál tárlatával zárult a „volt Ernst Múzeum” kiállításainak sora.83 Az Ernst Múzeum utódintézményeinek története az öt műkereskedő, sorrendben kilencedik aukcióján az utolsó tétel leütésével fejeződött be 1948 október 16-án.

   A „volt Ernst Múzeum” történetét feldolgozó írásunkat Mihalik Sándor, 1948-ban írott soraival zárjuk: „Ernst Lajos emléke elevenen közöttünk él. Bizonysága ennek az is, hogy a közönség még mindig Ernst Múzeumnak nevezi azt a helyiséget, amelynek falai közül a nagy gyűjtő már rég eltávozott s ahonnan gyűjteménye már rég elkerült.84

 

 

Rum Attila

 

Jegyzetek:

1 Ernst Endre: A Szinyei Merse Pál Társaság és művésztagjai, Budapest, Légrády, 1926.

2 Herman Lipót: A Szinyei Merse Pál Társaság művésztagjainak hatodik kiállítása, Magyar Művészet, 1937, 13/11, 349-360; Rónay Kázmér: A “Szinyei-Merse Társaság” VI. kiállítása az Ernst-múzeumban, Képes Krónika, 1937, 19/45-46, 6; Lyka Károly: Ernst Lajos emlékkiállítás, Uj Idők, 1937, 43/43, 591; Kende Béla: A Szinyei-Társaság kiállítása az Ernst Muzeumban, Művészet, 1937, 2/12, 153-154; Farkas Zoltán: A Szinyei Merse Pál társaság kiállítása, Nyugat, 1937, 30/11, II, 376-377.

3 “Tizenhétéves fönnállása óta most hatodszor rendez kiállítást a Szinyei Merse Pál-Társaság saját művésztagjainak műveiből. Csekély szám azokhoz a lehetőségekhez mérve, amelyeket tagjainak munkássága mintegy magától kínál. De ne feledjük, hogy a Társaság elsősorban altruista alakulat: nem önmagáért, hanem a művészfiatalságért veti latba erejét és befolyását, szóval kevésbé a jelent, mint inkább a közvetlen jövőt szolgálja forró hittel. Az a sok ösztöndíj és kitüntetés, amellyel ifju tehetségeink érdekeit elősegítette, azok az évenkénti kiállítások, amelyeket a Társaság saját patronátusa alatt a fiatalok műveiből rendez, tanuskodnak valódi céljai és rendeltetése felől.” In: Lyka Károly: A Szinyei Merse Pál Társaság művésztagjainak az Ernst-Múzeum fennállásának 25-ik évfordulójára és néhai Ernst Lajos emlékére rendezett VI-ik kiállítási katalógusának bevezetője, Budapest, Ernst Múzeum, 1937, 3.

4 Erdélyi Árpád: Rippl-Rónai kiállítás az Ernst-Muzeumban, Művészet, 1938, 3/13, 14-15; Farkas Zoltán: Kiállítások, Nyugat, 1937, 30/12, II, 467-469, [468-469].

5 N. N.: A Szinyei Merse Pál-Társaság…, Magyar Művészet, 1938, 14/3, 87.

6 Herman Lipót: Pólya Tibor (1886–1937), Magyar Művészet, 1938, 14/2, 33-44; Erdélyi Árpád: Pólya Tibor emlékkiállítása az Ernst Muzeumban, Művészet, 1938, 3/14, 43; Farkas Zoltán, Pólya Tibor emlékkiállítás, Nyugat, 1938, 31/3, I, 243-245; e. á. [Erdélyi Árpád]: Az Ernst-Muzeum kiállításai, Művészet, 1938, 3/15-16, 60-61; Farkas Zoltán: Kiállítások, Nyugat, 1938, 31/4, I, 320-321.

7 –délyi [Erdélyi Árpád]: Az Ernst Muzeum kiállításai, Művészet, 1938, 3/17-18, 90; Farkas Zoltán: Kiállítások, Nyugat, 1938, 31/5, I, 397-399, [398].

8 Erdélyi Árpád: Csoportkiállítás az Ernst-Muzeumban, Művészet, 1938, 3/14, 43, 46; Farkas Zoltán, Kiállítások, Nyugat, 1938, 31/4, I, 320-321, [320]; –délyi [Erdélyi Árpád]: Az Ernst Muzeum kiállításai, Művészet, 1938, 3/17-18, 90; Farkas Zoltán, Kiállítások, Nyugat, 1938, 31/6, I, 480-481.

9 “Épp tegnap volt kint Ernst Endre újból megnézni a képeket.” (Dési Huber István levele Huber Győzőhöz, Rákoscsabáról Désre, 1938 nyarán), In.: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre, szerk. Huber András, Bukarest, Kriterion, 1982, 108; “…Illyés Gyulával kapcsolatban felmerült egy terv … épp arra gondoltam, hogy írok Ernst Bandinak, megköszönöm szívességét és megkérem, válasszon még egy képet magának, hogy némileg mégis kárpótoljam az elmaradt bevételért, amikor a Fészek teraszán megpillantottam őt. Odamentem, elmondtam, amit írni akartam. Ő képet nem akar választani, ehelyett felvetett egy ötletet, amiről – mint mondta – beszélni akart Illyéssel, hogy fessem meg az Illyés portréját, ha kijövök, talán nyáron vagy ősszel, ahogy alkalom adódik… A kép persze az Ernst Bandié lenne, de nem bánom, mert tudom, hogy jó helyre kerül. Hát ez lenne a terv…” Dési Huber Istvánné: Dési Huber István, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 173, 180.

10 N. N.: Hincz Gyula, Domanovszky Endre és Erdey Dezső az Ernst-Múzeumban, Művészet, 1938, 3/13, 17-18; e. á. [Erdélyi Árpád]: Az Ernst Muzeum csoportkiállítása, Művészet, 1938, 3/21-22, 157; Pap Domokos, Figyelő, Magyar Nemzeti Művészet, 1938, 1/5, 98-101; Kállai Ernő: Dési Huber István festményei, Magyar Művészet, 1938, 14/11, 326-334; Dési Huber István: Levelek a szülőföldre, szerk. Huber András, Bukarest, Kriterion, 1982, 110-114; Dési Huber Istvánné, i. m. 151-153, 158-173; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1939, 32/1, I, 61-62, [62].

11 Dési Huber Istvánné levele Huber Győzőéknek, Rákoscsabáról Désre, 1938 decemberében, In.: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre, szerk. Huber András, Bukarest, Kriterion, 1982, 112.

12 A M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának aukciója az Ernst Múzeum VI., Nagymező-utca 8. sz. a. kiállítási helyiségeiben, amelyen a volt Ernst-Muzeum teljes gyűjteményének műtárgyai kerülnek eladásra. Árverési Közlöny, 1939, január, 20/1 rendkívüli szám, Budapest, 1939; Melléklet a M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnoka az Ernst-Múzeum VI., Nagymező-utca 8. sz. a. kiállítási helyiségeiben megtartandó aukciójának katalógusához. Tartalmazza az Ernst-Múzeum könyv-, kézirat- és okmánygyűjteményének jegyzékét. Árverési Közlöny Melléklete, Budapest, 1939.

13 N. N.: Ernst-kiállítás, Függetlenség, 1939. márc. 5.

14 Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon: 1939–1944, Budapest, Kossuth, 1983, 14-16.

15 Erdélyi Árpád: Ernst-kiállítások, Művészet, 1939, 4/24, 30; (d. m.) [Dutka Mária]: Két kiállítás, Magyarország, 1939. márc. 5. 5; Réti István: Öt művész Ernstnél, Az Est, 1939. márc. 5. 6; N. N.: Ernst kiállítás, Esti Kurir, 1939. márc. 7; Elek Artúr: Ernsték csoportos kiállítása, Ujság, 1939. márc. 7; Fóthy János: Öt művész kiállítása, Pesti Hírlap, 1939. márc. 5. 14; K. A. [Kárpáti Aurél]: Csoportkiállítás Ernstéknél, Pesti Napló, 1939. márc. 5; N. N.: Három kiállítás, Nemzeti Ujság, 1939. márc. 5; N. N.: Ernst-kiállítás, Függetlenség, 1939. márc. 5; Ferdinándy Mihály: Egry József az Ernst Múzeumban, Magyar Nemzet, 1939. márc. 4; Farkas Zoltán: Egry József kiállítása, Nyugat, 1939, 32/4, I, 265-266; Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 175-176.

16 Erdélyi Árpád: Ernst-kiállítások, Művészet, 1939, 4/24, 30.

17 Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 175-176.

18 N. N.: Három kiállítás, Nemzeti Ujság, 1939. márc. 5.

19 Horthy Miklós kormányzó és felesége az Ernst-kiállításon gróf Almásy-Teleki Éva és gróf Batthyány Gyula festőművészekkel, fotográfia, In.: Képes Pesti Hírlap, 1939. márc. 14; Gróf Teleki Éva egyik rézkarcát mutatja a kormányzónak, fotográfia, In.: Pesti Napló Képes Melléklete, 1939. márc. 19.

20 A kormányzó gróf Teleki Évával és Egry József festőművésszel beszélget, fotográfia, In.: Pesti Napló Képes Melléklete, 1939. márc. 19.

21 Bóka László: Horthy és Egry, In.: Bóka L., Válogatott tanulmányok, Budapest, Magvető, 1966, 947-948.

22 Köszönet Kürty Emesének, hogy felhívta figyelmemet Bóka László idézett írására.

23 (Vigil), Egy müvészeti aukció margójára, Magyarság, 1939. okt. 1. 12.

24 Farkas Zoltán: Kiállítások, Nyugat, 1939, 32/5, I, 345-346, [345].

25 e. á. [Erdélyi Árpád]: Ernst kiállítások, Művészet, 1939, 4/25-26, 52-53.

26 Gothaisches Genealogisches Taschenbuch der Gräflichen Häuser, Gotha, Justus Perthes, 1929; A Magyar Legujabb Kor Lexikona, szerk. Rátky Zoltán, Strazimir Oszkár, Budapest, 1932, 337; Keresztény Magyar Közéleti Almanach, I-II, szerk. Hortobágyi Jenő, Budapest, 1940, I, 8.

27 N. N.: Kiállítások: Budapest, Magyar Művészet, 1925, 1/9-10, 583.

28 A Művészcsoportok 1931. évi kiállításának képes tárgymutatója, Budapest, 1931, 40; Az 1931–32. évi Téli Kiállítás tárgymutatója, Budapest, 1931, 26.

29 A Művészcsoportok 1931. évi kiállítása, Budapest, Műcsarnok, 1931. febr. 22 – márc. 22., Kat. sz. XI/18, 19, 21. Parkrészlet, rézkarc, Öreg paraszt, rézkarc, Olasz leány, rézkarc; (gy.), Dénes Tibor, Boross Mihály: A Műcsarnok reprezentatív kiállítása, Képzőművészet, 1931, 5/38, 59-71, [67]; OMKT Téli Kiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1931. dec. 20 – 1932. jan. 17., Kat. sz. 432. Öreg asszony, rézkarc; N. N.: Két Teleki grófnő szerepelt a Műcsarnok téli tárlatán, Nemzeti Ujság, 1932. jan. 17; (gy.): A Műcsarnok Téli Tárlata, Képzőművészet, 1932, 6/46, 15-19, [19]; Az 1934. évi Téli Kiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1934. jan. 14 – febr. 11., Kat. sz. 454. Önarckép, pasztell, magántulajdon; Kat. sz. 512. Sachsenfelsi Dietrich Alfréd altengernagy, pasztell, magántulajdon; Kat. sz. 454. Önarckép, pasztell, magántulajdon.

30 A Magyar Legujabb Kor Lexikona, szerk. Rátky Zoltán, Strazimir Oszkár, Budapest, 1932, 114-115.

31 Varga Nándor Lajos: A rézkarc: Könyv a rézmaratásról, a rézkarc történetének rövid összegzésével, Budapest, 1935, 132.

32 Elek Artúr: Az újabb magyar grafikai művészet, Magyar Művészet, 1937, 13/7-8, 201-228, [211]. Újra közölve: Elek Artúr: Művészek és műbarátok: Válogatott képzőművészeti írások, szerk. Tímár Árpád, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1996, 226-241.

33 N. N.: Előszó, In: Almásy-Teleki Éva grófnő, Batthyány Gyula gróf, Egry József festményei, Borbereki K. Zoltán szobrai, Schmahl Selysette bábui, Budapest, Ernst-Kiállítások kiadása, Kiáll. kat., 3; “Almási-Teleky Éva grófnő nagyon finom grafikus tehetség. A XIX. század közepének klasszicizmusát idézik tisztarajzu és csupa kulturát, izlést sugárzó rézkarcai, amelyek közül, gyengéd költészetével, egy festő arcképe (41. szám) emelkedik ki.” In: Fóthy János: Öt művész kiállítása, Pesti Hírlap, 1939. márc. 5. 14.

34 (Vigil): Egy művészeti aukció margójára, Magyarság, 1939. okt. 1. 12.

35 N. N.: Gróf Almássy Teleki Éva rendez jövőre kiállításokat és aukciókat az Ernst-múzeum helyiségeiben, Magyarország, 1939. jún. 7. 8.

36 N. N.: Teleki Éva grófnő készülő aukcióiról és művészeti kiállításairól, Esti Kurir, 1939. aug. 30. 7.

37 N. N.: Az Ernst-múzeum új igazgatója: Almásy-Teleki Éva grófnő, Magyar Nemzet, 1939. szept. 26. 6.

38 “Gróf Almássy Teleki Éva vezetése alatt nyílik meg a volt Ernst-Muzeum. A volt Ernst-muzeum kiállításokra kiválóan alkalmas helyiségeiben a jövő évben új engedélyes kezdi meg a tárlatok és az aukciók rendezését. Gróf Almássy Teleki Éva kapta meg az aukciós jogot és ezzel párhuzamosan az időszaki tárlatok rendezésében is részt fog venni. Almássy Teleki Éva maga is művész, akinek alkotásait ismételten volt alkalmunk méltatni.” In: N. N. [Erdélyi Árpád ?]: Hírek, Művészet, 1939, 4/28, 99.

39 Hunyady Sándor: Erdélyi grófnő, Magyarország, 1939. szept. 27. 7.

40 (Vigil): Egy művészeti aukció margójára, Magyarság, 1939. okt. 1. 12.

41 Gróf Almásy-Teleki Éva: Előszó, In: Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, I. Művészeti Aukció katalógusa, Budapest, 1939, 3; (d. m.) [Dutka Mária]: Almásy-Teleki Éva első aukciója: Magyar romantikusok remekművei, Magyarország, 1939. szept. 27. 7; N. N.: Gróf Almásy-Teleki Éva művészeti intézetének aukciója, Pesti Hírlap, 1939. okt. 4. 7.

42 –délyi [Erdélyi Árpád]: Gr. Almásy Teleki Éva…, Művészet, 1939, 4/29, 110.

43 N. N. [valószínűleg Gróf Almásy-Teleki Éva]: Előszó, In: Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, X. Nagy Művészeti Aukció katalógusa, Budapest, 1942, V.

44 Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 223.

45 Oltványi Imre: Bernáth Aurél kiállítása, Jelenkor, 1939/3, 11. Újra közölve: Oltványi Imre: Művészeti krónika: Összegyűjtött képzőművészeti írások, szerk. Sümegi György, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1991, 86-87; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1939, 32/12, II, 300-303, [300-301]; Bálint Endre: Bernáth Aurél kiállítása az Ernst Múzeumban, In.: Bálint Endre: Hazugságok naplójából, Budapest, Magvető, 1972, 11.

46 (T. D.): Gróf Almásy-Teleki Éva és dr. Kállay Tamás művészeti aukciója, Esti Ujság, 1939. nov. 21. 4.

47 Erdélyi Árpád: Francia művészeti alkotások a Gr. Almásy-Teleki Művészeti Intézetben, Művészet, 1940, 5/31, 16-17; N. N.: Francia művészeti alkotások kiállítása, Magyar Kulturszemle, 1940, 3/2, 46-47; Tóth Dénes: Francia művészeti alkotások Almássy-Teleki Éva grófnő műintézetében, Esti Ujság, 1940. jan. 22, 2; Oltványi Imre: A francia művészet varázsában, Jelenkor, 1940/3, 7. Újra közölve: Oltványi, i. m. 88-90; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1940, 33/2, 109-111, [110].

48 Almásy-Teleki Éva a sikerre való tekintettel különleges, esti nyitvatartást vezetett be a tárlat idejére, hogy – elmondása szerint – hétköznap is láthassák, akiknek munkaideje egyébként ezt nem engedné meg. lásd. N. N.: A kiállítási publikum lélektanáról beszél Almássy-Teleki Éva grófnő, Pest, 1940. jan. 27, 6.

49 N. N.: Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Magyar Kulturszemle, 1940, 3/5, 120-121; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1940, 33/5, 270-271, [270].

50 N. N: Teleki Éva grófnő jugoszláv kitüntetése, Pesti Hírlap, 1940. máj. 9.

51 b. l.: A Szinyei Társaság XV. Tavaszi Szalonja, Művészet, 1940, 5/33, 50-51; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1940, 33/6, 307-308; B. Bakay Margit: Tavaszi Szalon, Nemzeti Ujság, 1940. máj. 19. 13; (V–ó): A Szinnyei Társaság Tavaszi Szalonja, Magyarország, 1940. máj. 21; Fóthy János: Balázs János emlékkiállítás és Tavaszi Szalon, Pesti Hírlap, 1940. máj. 18. 6; (T. D.): A Szinyei Merse Társaság tavaszi szalonja, Esti Ujság, 1940. máj. 24. 4; r. sz. i.: “Tavaszi szalon”, Uj Magyarság, 1940. máj. 19. 13; –rp–: A XV. Tavaszi Szalón, Pest, 1940. máj. 20. 4; g. l.: Tavaszi szalon és néhai Balázs János emlékkiállítása, Magyar Nemzet, 1940. máj. 22. 6.

52 N. N.: Ma délelőtt megnyílt Zágrábban a magyar festészeti kiállítás, Magyarország, 1940. jún. 1. 4; N. N.: Megnyílt a magyar festők zágrábi kiállítása, Nemzeti Ujság, 1940. jún. 2. 13; (MTI): Zágrábban megnyílt a magyarországi festőművészek kiállítása, Függetlenség, 1940. jún. 2. 6; N. N.: Megnyílt Zágrábban a magyarországi festőművészek kiállítása, Magyar Nemzet, 1940. jún. 2. 8; (MTI): Nagy sikere van a zágrábi magyar képkiállításnak, Magyar Nemzet, 1940. jún. 7. 8; (MTI): Magyar festők Zágrábban, Képes Krónika, 1940/22, 10.

53 N. N.: Jugoszláv festők és szobrászok kiállítása Budapesten, Pesti Hírlap, 1940. dec. 25. 19; N. N.: Jugoszláv festők és szobrászok kiállítása Budapesten, Szépművészet, 1941, 2/1, 21-22.

54 b. l.: Ferenczy Károly gyüjteményes kiállítása Gróf Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetében, Művészet, 1940, 5/36, 103-104;  –yz– [Nagy Zoltán]: Ferenczy Károly képeinek kiállítása, Szépművészet, 1940, 1/2, 47-48; Oltványi Imre: A rejtett szépségek mestere: Ferenczy Károly, Jelenkor, 1940/21, 11. Újra közölve: Oltványi, i. m. 92-93; Farkas Zoltán: Képzőművészet, Nyugat, 1940, 33/11, 522-524, [523-524].

55 Pög [Pogány Ö. Gábor]: Négy kiállítás, Ünnep, 1941, 8/3, 32; b. l.: Iványi-Grünwald Béla emlékkiállítás, Művészet, 1941, 6/37, 10; Bálint Endre: Iványi Grünwald Béla művészi hagyatéka, In.: Bálint, i. m. 31; Farkas Zoltán: Képzőművészeti Szemle, Nyugat, 1941, 34/2, 78-80, [79].

56 N. N.: [cím nélkül Almásy Teleki Éva és a kiállítók csoportképével], Uj Idők, 1941, 47/13, 369; b. l.: Öt művész Almássy Teleki Évánál, Művészet, 1941, 6/38, 27; (–): Kiállítások, Szépművészet, 1941, 2/5, 130; Bálint Endre: Négy festő és egy szobrász a volt Ernst Múzeumban, In.: Bálint, i. m. 35-36; Farkas Zoltán: Figyelő: Kiállítások, Nyugat, 1941, 34/4, 195-196, [196]; Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 206-210.

57 Lyka Károly: Előszó, In.: Barcsay Jenő, Dési-Huber István, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő festőművészek és Ferenczy Béni szobrainak kiállítási katalógusa, Budapest, 1941, 3.

58 N. N.: Nagy műkincs, ezüst- és szőnyegaukció, Uj Magyarság, 1941. okt. 29. 5.

59 Kopp Jenő: Rippl-Rónai József, Szépművészet, 1942, 3/3, 47-51; –yr–: Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Szépművészet, 1942, 3/3, 62; Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 210-212.

60 Bauer Jenő: Tárlatbeszámoló, Magyar Kulturszemle, 1942, 5/2, 42.

61 Pogány Ö. Gábor: Csoportkiállítás Gróf Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetében, Szépművészet, 1942, 3/6, 152-153.

62 N. N. [valószínűleg Gróf Almásy-Teleki Éva]: Előszó, In.: X. Nagy Művészeti Aukció katalógusa, Budapest, 1942, V.

63 Mariay Ödön: A Mednyánszky emlék-kiállítás, Szépművészet, 1943, 4/3, 47-51; A tárlattal azonos időben jelent meg Kállai Ernő, Mednyánszky művészetét bemutató monográfiája – Kállai Ernő: Mednyánszky László, Budapest, Singer és Wolfner, 1943.

64 N. N.: A Gróf Almásy-Teleki-féle Művészeti Intézetben …, Szépművészet, 1943, 4/6, 113; Lyka Károly: Öt festő és egy szobrász, Uj Idők, 1943, 49/21, 604-605; Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 224-230.

65 Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 225.

66 Dési Huber Istvánné, i. m. 1964, 223.

67 A Szinyei Merse Pál Társaság rendes tagjainak névsora, In.: A Szinyei Merse Pál Társaság Jubiláris kiállításának katalógusa, Budapest, 1945, o. n.

68 N. N.: [cím nélkül, reprodukciókkal], Uj Idők, 1943, 49/41, 435, 437, 439; Oltványi Imre: Nagy festők árnyékában: Francia művészek kiállítása, Magyar Nemzet, 1943. szept. 28. Újra közölve: Oltványi, i. m. 146-148.

69 Remetey Zsuzsa: Műrajongók között a francia képkiállításon, Kis Ujság [Budapest], 1943. szept. 30.

70 Genthon István: Francia festőművészek kiállítása, Szépművészet, 1943, 4/11, 209-210, [210].

71 Rónay Kázmér: Gróf Almásy-Teleki Éva Szalonjában …, Szépművészet, 1944, 5/4, 139-140.

72 Bende János: A képzőművészeti egyesületek története, MTA, Művészettörténeti Kutató Intézet, Adattár, Ltsz.: MDK–C–II–20, Budapest, 1951, 204; Dörnyei Zoltán: A magyar műkereskedelem 1945 előtt, ELTE, BTK, Művészettörténeti Tanszék, Szakdolgozat, Budapest, 1985, 87.

73 A Szocialista és Munkás Képzőművészek tavaszi kiállításának katalógusa, Budapest, A Művészeti és Kereskedelmi Intézet kiadása, 1945, május, hátsó borítólap.

74 Szakasits Árpád: Előszó, In.: A Szociáldemokrata Párt Képzőművészeinek Társasága és meghívott művészek kiállításának katalógusa, Budapest, Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat kiadása, 1945, o. n.

75 Petrovics Elek: Előszó, In.: A Szinyei Merse Pál Társaság Jubiláris kiállításának katalógusa, Budapest, Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat kiadása, 1945, o. n.

76 K. J.: Beszámolók, Magyar Művészet, 1948, 15/2, 108; Mihalik Sándor: Magyar ezüstművek gyűjtése, Magyar Művészet, 1948, 15/3, 145-146.

77 Bende János, i. m. 230-232.

78 T. O. [Toroczkai Oszvald]: Gráber Margit, Perlrott Csaba Vilmos és Szobotka Imre kiállítása az Ernst Múzeumban, Szabad Művészet, 1947, 1/3, 33-35.

79 Rabinovszky Máriusz: Dési Huber István emléke, Szabad Művészet, 1947, 1/4, 58-59.

80 N. N.: A vidéken lakó képzőművészek kiállítása …, Szabad Művészet, 1947, 1/4, 79; Toroczkai Oszvald: A vidéken élő képzőművészek kiállítása, Szabad Művészet, 1947, 1/5, 102-103; Rabinovszky Máriusz: Vidéki művészeink: A Képzőművészek Szabadszervezete vidéki csoportjainak I. kiállítása, Szabad Művészet, 1947, 1/8, 153-155; (Sz. P.) [Szegi Pál]: Kiállítások naplója, Tér és Forma, 1947, 20/7, 163-164, [163].

81 Ujvári Béla: Kelemen Emil kiállítása, Magyar Művészet, 1948, 15/3, 150; Székely Zoltán: Kiállítások, Szabad Művészet, 1948, 2/4, 148-153, [152].

82 Ujváry Béla: Gadányi Jenő festőművész kiállítása a v. Ernst-múzeumban, Magyar Művészet, 1948, 15/4, 195; Szegi Pál: Kiállítások, Szabad Művészet, 1948, 2/5, 186-191, [189].

83 Ujváry Béla: Faragó Pál kiállítása a v. Ernst-múzeumban, Magyar Művészet, 1948, 15/4, 195; Vargha Balázs: Kiállítások, Szabad Művészet, 1948, 2/6, 221-226, [224-225].

84 Mihalik Sándor, i. m. 145.